Megműtötték azt a mozdonyvezetőt, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, miután egy másik szerelvény nekiütközött az általa irányított vonatnak. A baleset kedd reggel történt Sápnál. A férfit mentőhelikopterrel szállították a debreceni klinikára, jelenleg kómában van.

Vasúti baleset

Amint arról mi is beszámoltunk, frontálisan ütközött egy személyvonat és egy tehervonat szerda reggel Sáp településen, a vasútállomásnál. A várakozó személyvonatba rohant bele egy magánvasút pernyét szállító, 28 vagonból álló, 440 méter hosszú és 2150 tonnás tehervonata, ami egyelőre tisztázatlan okokból figyelmen kívül hagyta a tiltó jelzést. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

200 métert tolta

A tehervonat nagyjából 60 km/h sebességgel ütközött össze az álló személyvonattal. A frontális ütközés erejétől a tehervonat a személyvonatot 200 méterrel hátrébb tolta, a két mozdony vezetőfülkéje pedig annyira összeroncsolódott, hogy a személyvonat mozdonyvezetőjét három és fél óra megfeszített munkával és feszítővágó segítségével tudták csak kiszedni fülkéjéből.

Forrás: OKFI

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A tűzoltók órákig dolgoztak

A szakemberek először a személyvonat sérült szerelvényét szabadították ki, majd a tehervonat teherkocsijait húzták félre, hogy az összeütközött mozdonyokat szét tudják választani. A helyszínre 8 darab mentőautó és egy mentőhelikopter is érkezett.

Megszólalt a miniszter

„Súlyos vonatszerencsétlenség történt ma hajnalban Sáp és Báránd állomások között. Egy magánvasút tehervonata belerohant az ott közlekedő személyvonatunkba. Négy utas és egy jegyvizsgáló könnyebb, a mozdonyvezetőnk azonban súlyos sérüléseket szenvedett. Őt csak a katasztrófavédelem munkatársainak több órás küzdelme után sikerült kiszabadítani a roncsokból, majd mentőhelikopter a debreceni kórházba szállította” – írta Lázár János Facebook oldalán.

Életveszélyben a mozdonyvezető

A mozdonyvezetőt életveszélyes sérülésekkel szállították a debreceni kórházba, rajta kívül a tehervonat mozdonyvezetője, egy kalauz, és a személyvonaton utazó öt utasból kettő is megsérült, őket könnyebb sérülésekkel szállították a berettyóújfalui kórházba.

Intenzíven ápolják

„Kórházi kezelésben részesültem, még megfigyelés alatt tartanak” – mondta a Borsnak az egyik sérült. A debreceni kórházba szállított mozdonyvezető egyelőre kómában van. A haon.hu-nak az egyetem azt írta, a férfit megműtötték, jelenleg az intenzíven ápolják.

Eljárás indult

Balogh Péter Tamás, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt nyilatkozta, hogy a püspökladányi rendőrkapitányság vasúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást. Szakértők bevonásával vizsgálják a baleset körülményeit.

Helyszíni felvétel

Forrás: OKFI

Óriási a kár

Hadnagy Attila, a MÁV Zrt. pályavasúti területi igazgatóságának vezetője a kedd reggeli sajtótájékoztatón azt mondta, a helyreállításon körülbelül 30 szakember dolgozik. A vasúti pályában körülbelül 10 millió forintos kár keletkezett. 200 méter hosszan a kapcsolórendszerek sérültek meg, ezeket később helyreállítják.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: OKFI