Végső elkeseredésében felhívta a 112-t egy 12 éves kislány, miután megpróbálta szétválasztani az egymással balhézó szüleit, de minden igyekezete hiábavaló volt. A gyerek elmondta, hogy az apja ütött, az anyja pedig megszúrta az apját, ő pedig az emeleti szobába szaladt, hogy segítséget kérjen.

Szúrt sérüléssel vitték kórházba

Tavaly szeptemberben az 57 éves apát mellkasi szúrt sérüléssel vitték kórházba a helyszínre érkező mentők Üllőről. Mint később kiderült, mellkasának bal oldalán, a 4-5 bordaközbe ért a penge, tüdősérülése, mellkasi léggyüleme alakult ki.

Az asszony mindent beismert

Mint kiderült, felesége szúrta meg a férfit. Az 56 éves asszony mindent beismert a bíróságon.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Sokat veszekedtek

Vallomása szerint házasságuk már évekkel azelőtt megromlott, volt, hogy napokig nem szóltak egymáshoz, ha igen, abban sem volt nagy egyetértés vagy köszönet.

Elhanyagolta családját

A nő szerint férje elhanyagolta családját, semmit nem segített, munkából hazaérve csak fröccsözött és a neten lógott.

Egy serpenyőn vesztek össze

A támadás estéjén pedig a férje azzal bosszantotta fel, hogy egy általa vásárolt serpenyőt használva akart húst sütni. Az asszony a fejéhez vágta, hogy azt ő vásárolta, szó szót követett, párja ütni kezdte.

A kislányuk hívta a rendőrséget

Közös kislányuk hiába próbálta szétválasztani őket, amikor azt látta, anyja kést ránt, és apjába szúrja, felszaladt emeleti szobájába és hívta a 112-t.

Befejezték a nyomozást

Az asszony ellen az emberölés kísérlete, valamint kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, így már az ügyészségen van az ügy.

Szerencséje volt a férfinak

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint akár halálos kimenetelű is lehetett volna a támadás, és csak a szerencsén múlt, hogy a szúrás elkerülte a szívet – a gyanúsítás életveszélyt okozó testi sértésről emberölés kísérletére módosult.

A kislánya miatt is felelnie kell

A nyomozó hatóság szerint a történteket végig néző, az erőszakot testközelből átélő kislány érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyeztették az általa megéltek, ezért gyanúsították meg az anyát kiskorú veszélyeztetésével is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció