Atyánszky László 34 évesen tele volt energiával, soha nem volt panasz az egészségére. Egy hónappal ezelőtt kosárlabdázás közben kapott infarktust Atyánszky György politikus fia, a korábbi válogatott sportoló.

A pálya szélén esett össze

Egy sportpálya szélén imádkozott gyermeke életéért Atyánszky György, egykori kisgazda politikus. Fia, a 34 éves László egy kosárlabda-mérkőzésen esett össze, s bár egy órán át küzdöttek érte a mentők, nem sikerült az újraélesztés.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Gyermekkora óta sportolt

„A gyerekkora óta sportolt, a bajai kosárlabda kiválósága volt, 188 centi magas, izmos fiatalember. 26 évesen hagyta abba a versenysportot egy térdsérülés miatt, de az egészségre soha nem panaszkodott, végtelen volt a teherbírása” – mondta Atyánszky György, kisgazda politikus.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Atyánszky György Torgyán József főtanácsadója volt

Forrás: hírtv

Március 11-én történt a tragédia

„Leutazott hozzánk Bajára, sokat beszélgettünk. Mondta, este lesz az egykori sporttársakkal egy mérkőzése, a csarnok alig 150 méterre van tőlünk” – idézte fel a politikus a március 11-i estét.

Sokszor játszott a barátaival

Atyánszky György azt mondta, imádott fiának máskor is volt ilyen mérkőzése a barátaival. Remek keze volt, korosztályos válogatottságig vitte, miért aggódtak volna.

Hangosan imádkoztak

„Aztán megcsörrent a telefon, egy barátunk volt, a csapat őt értesítette először. Laci összeesett meccs közben, már kint vannak a mentők. A feleségemmel együtt rohantunk, vérfagysztó érzés volt, de semmit nem tehettünk. Egy órán át küzdöttek az életéért. Mi csak álltunk és hangosan imádkoztunk, hogy kapjuk vissza a fiunkat” –mondta a Blikknek a gyászoló édesapa. 

Infarktust kapott

A politikus azt mondta, a mentősök mindent megtettek. Kiderült, hátsó fali infarktust kapott. Nincs rá magyarázat. „Most már az égiekkel dobod a hárompontos kosarakat. Nagyon jó gyerek volt, mindenki szerette. A temetésén szembesültünk azzal, mennyien értékelték, amit tett” – így búcsúzott tőle egyik csapattársa.

„Te voltál nekem a fiatalság”

Atyánszky László másik ismerőse szívszorító szavakkal búcsúzik a 34 éves sportolótól: Drága Lacám! Te voltál nekem a fiatalság, az örök mosoly, a kedvesség, a humor. Csitítottál, ha morgolódtam, átöleltél, ha arra volt szükségem. Fantasztikus barát voltál, ha találkoztunk, mindig felderült az arcom”.

„Ez annyira igazságtalan”

Majd így folytatja az emlékezést: „Nem tudom elhinni, hogy soha többé nem látlak, nem tudom elhinni, hogy az élet csak ennyi. Ez annyira igazságtalan. Rettegek a naptól, amikor utoljára búcsúzom majd tőled, és az utolsó felirat, ami beleég a retinámba, annyi lesz: Atyánszky László, élt 34 évet…”

Politikusi pályára lépett

Atyánszky György fiával éppen azon dolgozott, hogy újraszervezze a kisgazdapártot. Laci a kisgazdák országos irodáját vezette a 9. kerületben. Az egész elnökségnek az volt az elképzelése, hogy a szervezett főtitkári szervezői székét ő kapja meg.

Búcsúznak a kisgazdák

„Elment egy gyermek! Atyánszky László, szeretett Atyánszky György barátunk fia.A halál mindig tragikus. Nem vagyunk felkészülve rá, pedig az egyetlen biztosan bekövetkező az életünkben. Gyuri és kedves Anna kapaszkodjatok egymásba, és együtt viseljétek el az elviselhetetlent. Adjon Nektek erőt, hogy lélekben mi, minden becsületes Kisgazda, ott állunk mellettetek” – írta a kisgazdapárt közleményében.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Atyánszky László  – Forrás: Facebook