Ahogy arról az elsők között beszámoltunk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, 370 millió forintos állami támogatásból fejleszti a Kisoroszi önkormányzata a Szigetcsúcsot a Szentendrei-szigeten. Most bejelentették, hogy szeptember 5-én indul az építkezés, mindenkit megkértek, hogy hagyja el a területet.

Most senki se menjen oda

Szeptember 6-án, hétfőn Kisoroszi önkormányzat átadja a területet a kivitelezőnek. Ettől a naptól kezdve a terület építési területnek minősül, ahová illetékteleneknek belépni tilos. Az érintett terület a Papgödör utca vonalától a sziget felső része az alábbi ábrán jelölt módon. Az önkormányzat kiértesítette a bérlőt, de ezúton is jelzi a szigetorrban tartózkodóknak, hogy lakókocsikkal legkésőbb 2021. szeptember 5-én, vasárnap estig el kell hagyniuk a területet. Az önkormányzat arra kéri a helyieket és a táborozókat is, hogy a területet a munka ideje alatt ne látogassák – írják Kisoroszi hivatalos oldalán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezt a területet érinti a lezárás

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Felkapott hely

Budapest környékének egyik legnépszerűbb kirándulóhelye Kisoroszinál a Szigetcsúcs. Fantasztikus vízivilág, csodálatos táj és panoráma várja az ide érkezőket. Az elmúlt években annyira felkapott lett, hogy egy nyári hétvégén akár ezer ember is strandolhat, táborozhat a területen. A helyi önkormányzat fejleszteni szeretné a Szigetcsúcsot. 

Aszfaltozott út, mosdók, padok

Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere azt nyilatkozta, hogy szilárd burkolattal látják el a táborozóhely bejáratáig vezető utat. A Szigetcsúcson ivóvízhálózat, szennyvízcsatorna, elektromos hálózat, valamint közvilágítás kerül kialakításra. Legális szabad strand, mobil vizesblokkok, úszómesteri tartózkodó, öltöző egységek készülnek. „Padokat, strand- és utcabútorokat, szelektív szeméttárolókat helyezünk ki, a vendéglátó-ipari egységek fejlesztése is megtörténik. Kerékpártárolót építünk, kerékpárok, kenuk, kajakok és mentőcsónak beszerzésére is meg fog történni” – mondta a polgármester.

Tengerpart a Dunán

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Gyanakvóak

Kisorosziban és a környékén sokan gyanakvóak a fejlesztéssel kapcsolatban. Attól tartanak, hogy így akarják valakik lépésről-lépésre lenyúlni az egyedülálló területet. A Kisoroszi Szigetvédők csoportja petíciót is megfogalmazott. Ezt írják: „Követeljük, hogy az illetékes felügyeleti hatóság lépjen fel a tervezett természetkárosító nagyberuházás ellen a természetvédelmi törvények maradéktalan betartatásával. Követeljük, hogy a vízitúrázók békés, csendes, különleges nomád tábora ne alakuljon át természetpusztító turisztikai nagyüzemmé.”

Politikai blöff

Molnár Csaba polgármester a tiltakozással kapcsolatban annyit mondott, hogy szerinte a petíció csak egy politikai blöff, a tiltakozások súlytalanok. Molnár Csaba azt is megerősítette, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség már aláírta a nagyságrendileg 370 millió forintos támogatást a kisoroszi önkormányzat által beadott fejlesztési pályázatra, szerinte minden engedély rendelkezésre áll, és a beruházás a tiltakozások ellenére még 2021-ben megvalósul. Molnár szerint a petíció aláírói között alig harmincan vannak helyi lakosok.

Családi kirándulóhely

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

A Momentumnak sem tetszik

A fejlesztések elleni harcba beszállt a Momentum helyi országgyűlési képviselő-jelöltje, Buzinkay György is. Így fogalmazott a közösségi oldalán: „Nem hagyhatjuk, hogy természeti örökségünk önkényes beruházói érdekek kezébe kerüljön, hogy bárki is háborgassa ezt a zöld és természetközeli területet, melyben élünk! Ha te is egyetértesz azzal, hogy a kisoroszi Natura 2000 jelzésű területet nem szabad háborgatni, az ottani természetet semmilyen módon nem lehet károsítani és önkényes érdekeknek kiszolgáltatni, írd alá az alábbi petíciót! – írja a momentumos politikus.

Kifogásokkal élt a nemzeti park is

A beruházás engedélyezési eljárása során a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság is kifogásokkal élt. A terület természetvédelmi kezelőjeként ők hivatalból megküldték a szakmai véleményüket a Kormányhivatalnak, és alapvető hiányosságokra hívták fel a figyelmet.

Eredeti tradíció

Az önkormányzati fejlesztés az ellenzők szerint ráereszti a tömegturizmust a természetvédelmi területre, ahelyett, hogy fenntartható ökoturizmusban gondolkodna. Szerintük a jelenlegi minimális infrastruktúra karbantartással, korszerűsítésével ma is elegendő lenne, az továbbra is funkcióképes, és a beach-hangulatú fejlesztések helyett a szigetspiccen a jövőben is inkább az eredeti tradíció megtartásának, természetbe illő nomádtáboroknak lenne helye. 

Szalonnasütés a Szigetcsúcson

Büdös pottyantós vécé

Mások szerint ideje volt a fejlesztésnek, mert a nyári hétvégeken több ezren is kint voannak a Szigetcsúcson. Nincs úszómester-felügyelet, és a nyári hőségben bűzölgő pottyantós vécék helyett sokan inkább bokrok között végzik el a dolgukat, ezért arra is figyelni kellett, mikor hová lép az ember.

Tömegturizmus

Sokan a Szigetcsúcs látszólagos érintetlenségét szeretnék megőrizni, azonban egy olyan területen, ahol több ezren fordulnak meg, nagy kérdés, hogy ez miként lehetséges. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs, Fotók: Szigetcsúcs – Forrás: BudaPestkörnyéke.hu