Szabó Zsófi és Shane Tusup kapcsolatáról már régóta hallani, de személyesen most beszéltek erről először együtt egy interjúban. A Best magazinnak elmondták, hogy mindketten sérültek, túl vannak egy házasságon, hasonló a múltuk és közös lehet a jövőjük. A kapcsolatuk mindkettőjüknek egy nagy újrakezdés – mondták.

Kitartó udvarló

Szabó Zsófi és Shane Tusup egy párt alkotnak. Kapcsolatuk már hónapok óta tart, de csak most árulták el a nyilvánosságnak. Zsófi úgy fogalmazott a BEST-nek, Tusup nagyon kitartó udvarló volt, ez tetszett neki a leginkább benne. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Újrakezdés

Mindketten túl vagyunk egy-egy házasságon. Sérültünk, amit kifelé nem mutattunk. A hasonló múltunk, a hasonló ambícióink pedig, úgy érezzük, hasonló jövőt hozhat. Ez mindkettőnknek a nagybetűs újrakezdés. De nem sietünk, és nem tervezünk előre. Kiélvezzük a jelent. Shane mellett újra boldog nő vagyok.

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

Életem szerelme

Az edző pedig úgy fogalmazott a kapcsolatról: Ő életem szerelme, amit már akkor is éreztem, és az ember ilyenkor van, hogy kikiáltja a boldogságát. Szeretem őt mint nőt, mint anyát, mint embert, mint a leggyorsabb futónőt, akit ismerek.

Itt a friss címlap

Szabó Zsófi is szerelmes lett

Egy ideje arról beszélt már a budapesti celebvilág, hogy Szabó Zsófi új párra talált a férjével való szakítás után. Új szerelme pedig nem más, mint Hosszú Katinka exférje, Shane Tusup.

Az RTL-ben találkoztak

Az amerikai úszóedző az RTL Reggeli című műsorában találkozott először személyesen Zsófival, aki egyébként meg is jegyezte Tusup felkonferálásánál, hogy elég jóképű férfi.

Az Instán nyomult

Shane egy ideig kommentekben udvarolt Zsófinak az Instagram-képei alatt, és úgy tűnik, sikerrel járt, mert végül tényleg összejöttek. Egy belvárosi kávézóban kapták lencsevégre először őket, ahogy ölelkeznek. Zsófi nemrég vált el férjétől, Zsolttól, Shane pedig két éve bontotta fel házasságát Hosszú Katinkával.

Törökbálinton él Zsófi

Shane fekete Mercedesét az elmúlt hetekben többször látták Szabó Zsófi törökbálinti háza előtt parkolni. Zsófi és volt férje pár éve vette a tükörhegyi luxusvillát. Miután szakítottak a házasok, a műsorvezető és kisfia maradt a házban.

Összeköltöztek

„Szerencsés találkozás az övék, remekül passzolnak egymáshoz! Eleinte Shane csak egy-egy napot aludt Zsófinál, de olyan nagy a szerelem, hogy gyakorlatilag már együtt élnek. Zsófi kisfia imádja Shane-t, aki teljes jogú családtag lett náluk” – mondta a HOT!-nak Zsófi egyik ismerőse.

Magyarul tanul Shane

A szerelmesek közt nyelvi nehézségek is vannak, emiatt Shane úgy döntött, törik vagy szakad, megtanul magyarul. Szeretné egész lelkét beleadni az új kapcsolatba. Intenzív magánórákat vesz, és ahol csak tud, gyakorol. A boltban, kollégáival, barátaival és Zsófival is, aki biztosan támogatja új hódolóját az elhatározásában. 

Időhiányra hivatkozott

Az amerikai úszóedző hat évig élt házasságban Hosszú Katinkával, de akkor nem tanult meg magyarul. Akkor azt mondta, hogy túl sok elfoglaltságot jelentenek számára az állandó edzések és a céges ügyek, ezért nincs ideje megtanulni magyarul.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szabó Zsófi és Shane Tusup – BPK-montázs