A könnyeivel küszködve beszélt nagyapjáról Pokorni Zoltán, a 12. kerület polgármestere azon a megemlékezésen, amelyet hétfőn este tartottak a Maros utcai rendelőintézetben. A 12. kerületben 75 éve 328 védtelen embert, köztük kórházban fekvő betegeket mészároltak le a hírhedt Kun páter nyilas gyilkosai, akik között ott volt Pokorni nagyapja is.

75 éve, 1945. január 12-én a 12. kerületben, a Maros utcai rendelőintézetben 84 embert, január 14-én a közeli Bíró Dániel kórházban 150 embert mészároltak le a nyilasok. Január 17-én az Alma utcai zsidó szeretetotthonban további 94 védtelen, ártatlan, idős embert mészároltak le – írja a Mazsihisz.hu.

Pokorni József élete

A megemlékezésen résztvevő Pokorni Zoltán elmondta, nagyapját, Pokorni Józsefet, akit csak a családi történetekből ismert, s aki 1907-ben született, melegszívű, barátságos, templomba járó embernek írták le.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Pokorni József azonban 1944 decemberében elhagyta a családját, csatlakozott a nyilasokhoz, majd meghatározó szerepet játszott a három, a Városmajorban történt tömeggyilkosságban. 1945 januárjában kapott gerinclövést, amibe két nap szenvedés után belehalt. Nyolcéves gyermeke – Pokorni Zoltán édesapjának legfiatalabb testvére – ugyanaznap repesztalálattól halt meg.

Talán nem a véletlen műve

Pokorni Zoltán sírástól elcsukló hangon mondta el, hogy talán nem véletlenül lett a 12. kerület polgármestere: „Ez alkalmat adott, hogy ha nem is jóvátegyem, mert jóvátenni nem lehet, de legalább rendbe tegyek néhány dolgot, nemcsak, mint egy nyilas gyilkos unokája, hanem mint egy kerület vezetője, akinek feladata, hogy ezekben a szimbolikus dolgokban is rendet tegyen” – mondta a polgármester.

Majd így folytatta: „Nekünk úgy kellene ezen úrrá lennünk, hogy ne kövessük el még egyszer ezt a hibát, hanem az áldozatokban is lássuk a testvéreinket, honfitársainkat” – mondta a polgármester.  Ekkor csuklott el a hangja, és beszédét nem is tudta folytatni egy darabig. A részlet Pokorni beszédéből a videó második felében, 01:41 perctől látható.

Levetette nagyapja nevét a Turul szoborról

Tavaly novemberben derült ki, hogy Pokorni Zoltán nagyapja nyilas múltú háborús bűnösök közé sorolható, miközben a II. világháború háborús áldozatok között szerepel a neve a 12. kerületben felállított Turul-szobornál. Mivel a gyilkossá lett Pokorni József meghalt 1945-ben, nem volt a később felelősségre vont és felakasztott tömeggyilkosok között, ezért kerülhetett fel neve az áldozatok közé a 12. kerületi Turul-szoborra.

Ezután a polgármester közölte, hogy leveteti nagyapja nevét, a névsort még Pokorni Zoltán elődje idején írták fel egy emléktáblára.

Apja ügynökmúltja miatt egyszer már lemondott

2002-ben Pokorni Zoltán 40 évesen szembesült azzal, hogy édesapja korábban együttműködött az állambiztonsági szolgálattal. Miután felhívta apját, aki  bevallotta neki, hogy valóban ő volt az a Pákozdi János néven futó ügynök, akit beszerveztek, a politikus azonnal lemondott Fidesz elnöki és frakcióvezetői posztjáról. Pokorni Zoltán 18 évvel ezelőtti sajtótájékoztatóját 1:00-tól itt tudod megnézni.

Kiemelt kép: Pokorni Zoltán, a 12. kerület polgármestere – Forrás: Facebook