Végleg visszavonult Láng József. A Jászai Mari-díjas színész, aki remek színházi és filmes alakításai mellett Roger Moore szinkronhangjaként is ismert, már nem tervezi, hogy valaha is visszatér a színpadra.

Csaknem ötven év a pályán

Láng József csaknem hetven évet töltött a pályán, 1962-től 2020-ig pedig a József Attila Színház társulatának tagja volt. A koronavírus-járvány azonban mindent megváltoztatott: a színházak bezártak, ő pedig – hiába javult aztán a helyzet – végül úgy döntött, búcsút int a szakmának. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kockázatos lenne egy operáció

„Két éve álltam utoljára színpadon, a Feketeszárú cseresznye című darabban. Évek óta porckopás van a térdemben, ami miatt egyre nehezebben mozgok, jó ideje már csak bottal közlekedem. Év elején 89 éves leszek, 1984-ben volt egy szívműtétem, műbillentyűt kaptam, így már kockázatos volna egy operáció” – mesélt életérről a színművész.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az utolsó pillanatig játszott 

„Az utolsó pillanatig játszottam, de a pandémia véget vetett ennek. Igaz, visszamehettem volna, hiszen nagyon vártak a kollégáim, de amikor egyszer meglátogatott Nemcsák Károly, az igazgató, hogy visszacsábítson, megköszöntem, hogy gondolt rám, ám visszautasítottam az ajánlatot. Sok volt ez a közel hét évtized, most már pihenek” – árulta el a Blikknek a művész.

Minden szerepére emlékszik

Láng József, aki a pályatársakkal is tartja a kapcsolatot, a több évtizeddel előtti szerepeire is úgy emlékszik, mintha csak tegnap tanulta volna meg a szöveget.

„Szellemileg teljesen rendben vagyok”

„Szellemileg teljesen rendben vagyok, minden megmaradt a fejemben, a főiskolán megtanult szójátéktól kezdve a szerepekig! Volt egy darab, amiben Galambos Erzsivel játszottam, ott a monológomat a mai napig fel tudom idézni, el is szoktam viccesen szavalni Böskének, akivel én és a feleségem is rendszeresen beszélünk telefonon. Mindig azt válaszolja: ‘Ezt a hülyeséget még mindig tudod?’ – idézte fel Láng.

Együtt a család

A színész az önkéntes nyugdíjazása ellenére nem unatkozik: feleségével, Zsuzsa asszonnyal 60 éve élnek szeretetben, boldogságban, a közelükben pedig a fiuk és két unokájuk él, így rengeteg időt tölt együtt a nagy család.

Nagyon szeret főzni

„Idén karácsonykor is együtt ünnepeltünk. Eddig ők jöttek el hozzánk, most mi mentünk hozzájuk. Szeretek főzni, a töltött káposzta és a halászlé mindig az én reszortom volt, idén viszont a fiam veszi át tőlem a fakanalat, aki szintén remek szakács”

Sokat van a „tüdőkertben”

„Összetartó család vagyunk – fogalmazott, hozzátéve: keveset mozdul ki otthonról. – Már csak a trafikba megyek le újságért, viszont itthon nagy kertünk van, sok virággal, nagy fákkal, rengeteg zöld növénnyel. Én tüdőkertnek hívom, egy oázis a városban!”

Roger Moore magyar hangja

Láng József 1934-ben született Szekszárdon. 1953 és 1957 között a Színház- és Fillművészeti Főiskola növendéke volt. Ezután előbb Pécsen játszott, majd 1959-ben szerződött a Vígszínházhoz. 1962-től a visszavonulásáig a József Attila Színház tagja volt. Szinkronszínészként Roger Moore brit színész magyarhangja volt Az Angyal című sorozatban és más filmekben. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Láng József. Fotó: József Attila Színház