A Lánchíd felújítása során a híd teljes önsúlya mintegy 15 százalékkal csökkent, miután az elöregedett vasbeton pályát könnyebb acélszerkezetre cserélték. Közben idén év végén is látványos videón mutatják meg a megszépült hidat. A videót a cikkünk alján éred el.

Sokkal könnyebb lett a Lánchíd

Az A-Híd Zrt. kivitelezésében megújuló több mint 150 éves híd útpályáját december közepén nyitották meg. A felújításnál a híd teljes önsúlya mintegy 15 százalékkal csökkent, miután az elöregedett vasbeton pályát könnyebb úgynevezett ortotróp acélszerkezetre cserélték. Ortotróp pályalemeznek nevezzük a sík acéllemezből és az azt alátámasztó, sűrűn elhelyezett hosszbordákból és keresztbordákból álló hegesztett pályaszerkezetet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elbontották, hogy szép legyen

A hidat 2021. március 17-én zárták le, akkor kezdődött a teljes körű rekonstrukció. Elbontották az elöregedett vasbeton pályát és acélelemekből újjáépítették a közúti pályalemezt, amelyet korrózióvédelemmel és szigeteléssel láttak el, majd leaszfaltoztak. Ugyanígy jártak el a vasbeton gyalogosjárdákkal is.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Energiatakarékos világítás

Restaurálták a rozettákat, kőoroszlánokat és a pesti oldal zászlótartó bástyák kőfelületeit. Korszerű és energiatakarékos LED-technológiás köz- és díszvilágítást építettek ki. A füzérvilágítás 1180 darab világítótestből áll, a változtatható színű díszvilágítást csak 2023-ban szerelik fel.

Megváltozott a színe

A műemlékvédelmi hatóság az első világháború során teljesen átépített hidat tekintette alapnak. A legszembetűnőbb változtatás a háromágú kandeláberek visszaépítése, de a láncok és híd acélszerkezetének színe is megváltozott, kékesszürke árnyalatot kaptak éppúgy, mint a kandeláberek és a pilont díszítő fémöntvények.

Autósok nem hajthatnak rá

November 12-én végezték el a híd próbaterhelését, amelyben 24 darab húsztonnás teherautó vett részt. Jelenleg az ideiglenes forgalmi rend szerint csak a BKK járatai, a taxik, a kerékpárosok, a motorkerékpárokkal és a segédmotoros kerékpárokkal közlekedők vehetik birtokba a hidat, az autósok egyelőre nem hajthatnak át rajta – és ez lehet, hogy így is marad.

Lesz zebra a pesti oldalon

2023 folyamán készül el a két hídfőnél található gyalogos alagutak szélesítése, a pesti oldalon a zebra is lesz a felszínen, így a turistáknak nem kell a forgalmas hídnál az autók között szaladgálniuk. A Clark Ádám téri körfogalom – forgalmi szempontból – már november végére elkészült, a virágágyásba egyelőre a növényzet visszatelepítéséhez szükséges humusz került vissza. December elején elkezdték az öntözőrendszer kiépítését, a növényzet telepítését, valamint a gyepszőnyeg terítését is. 

26,7 milliárd

A kivitelezést végző A-Híd Zrt.-nek a BKK eddig nettó 13,479 milliárd forintot utalt át, amely után a közlekedésszervezőnek még áfafizetési kötelezettsége van a magyar állam felé. A teljes projekt bruttó 26,7 milliárd forintba kerül, ez a kivitelezési díjból, a tartalékkeretből, a műszaki ellenőri díjból és a várhatóan 5,2–5,4 milliárd forintos áfabefizetésből tevődik össze.

Videón a megszépült Lánchíd

A Lánchíd a tervek szerint 2023 őszére készül el, alább látható a friss videó a megújult hídról. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a videó

Kiemelt kép: Lánchíd 2021-ben – Fotó : BPK