Egyre több élelmiszert már lopásgátlóval látnak el, az egyik élelmiszerlánc már a húspultnál adott párizsiba is ilyet tesz. Ez korábban csak a drágább termékek esetében volt így. Úgy tűnik, sokan törvénytelen módszerekkel szeretnék megúszni az inflációt.

Elszálló árak, több lopás

Magyarországon is egyre magasabb az infláció, és ezzel együtt megnőtt a bolti lopások száma is. Az ORFK Kommunikációs Szolgálata a hvg.hu kérdéseire válaszul elmondta, legtöbbször, összesen 8396 esetben országosan az idei első tíz hónapban a hiper- és a szupermarketekből, valamint az egyéb, vagyonőrt foglalkoztató üzletekből loptak.A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A trafikokat és a benzinkutakat is dézsmálják

Ez 22,52 százalékos emelkedést jelent éves összehasonlításban. A tolvajok emellett az ötvenezer forintot meg nem haladó bolti lopásokat jellemzően kisboltokban, dohányboltokban, üzemanyag-töltőállomások shopjában követték el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Mindenhol emelkedés

Kisboltokból több mint 23 százalékkal többen, összesen 908 esetben, míg dohányboltokból több, mint 45 százalékkal többen (89-szer) loptak a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezzel szemben a benzinkutak shopjaiban elkövetett lopások száma mindössze 2 százalékkal, 414-re emelkedett.

A főváros a leginkább fertőzött

Megyei összehasonlításban toronymagasan Budapesten történt a legtöbb jogsértés (807) idén októberig, a fővárost Borsod-Abaúj-Zemplén megye (135), majd Pest (130) követi. Győr-Moson-Sopron megyében 116, Bács-Kiskun megyében 82 bolti lopást regisztráltak. Ezzel szemben a legkevesebbszer Vas megyében (16) loptak, de Komárom-Esztergom megyében sem sokkal rosszabb a helyzet, ahol összesen 18 jogsértést regisztráltak.

Többször loptak

Az ORFK atatai alapján elmondható, hogy minden egyes termékkategóriába tartozó terméket többször loptak idén októberig a mobiltelefonok és kiegészítők kivételével, ezen elkövetések száma 30 százalékkal 28-ra csökkent éves összehasonlításban.

Egyre kelendőbb az élelmiszer

Összességében élelmiszert negyedével többen tulajdonítottak el. Ételt 27 százalékkal többen, 994 esetben, szeszes italt ötödével többen, 1296-szor, míg egyéb élelmiszert 25 százalékkal többen, 5018-szor loptak.

A trafikokba megy a legtöbb szarka

A hiper-, és szupermarketekből 24,20 százalékkal többen loptak élelmiszereket, 24,59 százalékkal műszaki cikkeket, míg 18,99 százalékkal ruházati cikkeket, illatszert és vegyi árut. A dohányboltokból kiugróan (120 százalékkal), és a benzinkutak shopjaiban is (43 százalékkal) megnőtt a ruházati cikkek, illatszer és vegyi áru lopások száma. Utóbbi kategória lopása az összes egység esetében 19,37 százalékkal nőtt.

Mindent visznek

A leggyakrabban eltulajdonított termékek között előfordulnak a hús és húskészítmények (132), a tisztítószer (50), üdítőital (44), tej-, és tejtermék (42) is. Élelmiszer-alapanyagot 38-szor, míg kenyeret és péksüteményt 34-szer, kávét pedig 30 esetben loptak. A legnépszerűbb termékek mégis az illatszerek (342), a pénz (286), és az édesipari termékek (195) voltak.

Lopás megrendelésre

A Spar kommunikációs vezetője azt mondta, egyre kevésbé beszélhetünk egyszerű élelmiszerlopásról, a hangsúly áthelyeződött a szervezett, sorozatos, megrendelésre, a tolvajok már gyakran továbbértékesítési céllal lopnak az üzletekből. Maczelka Márk szerint manapság már nem ritka az sem, hogy a Spar üzletekbe a nem vásárlási szándékkal érkező személyek célzottan készítenek össze „csomagokat” és próbálják meg ellopni azokat. A legnépszerűbb termékek a tolvajok körében az égetett szeszek, az édességek, de a vegyi áru is népszerű a tolvajok körében.

Igyekeznek védekezni

A Tesconál augusztus óta körülbelül duplájára nőtt mind az elkövetések száma, mind az ellopott élelmiszerek értéke. Ezzel szemben a Lidlnél azt tapasztalták, hogy érdemben nem mutatható ki összefüggés a bolti lopások és a jelenlegi gazdasági helyzet alakulása között. Ennek ellenére a Lidl áruházaiban is védik a termékeket: termékkategóriától függően különböző áruvédelmi rendszert alkalmaznak, ezen felül pedig biztonsági személyzet felügyeli az áruházak működését, megelőzve a lopásokat. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünkön egy bolt lopás pillanata látható, forrás: police.hu)