Ahogyan arról BudapestKörnyéke.hu is beszámolt kettős gyilkosság történt Szegeden. A brutális támadás során egy fiatal szerelmespárral végzett a gyógyszerészként tevékenykedő V. Dániel Attila, aki feltehetően féltékenységből követte el szörnyű tettét. A menekülő férfi később magával is végzett.

Két embert öltek meg Szegeden

Mint megírtuk két holttestet találtak a rendőrök egy szegedi lakásban vasárnap. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta a police.hu oldalon, hogy egy nőt és egy férfit öltek meg. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Főbe lőtte magát az elkövető

Ezt követően az elkövető ellen elfogatóparancsot adtak ki, ám nem sokkal később jött a hír, hogy már csak a holttestét találták meg, V. Attila ugyanis főbe lőtte magát.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egy szerelmespárt ölt meg

Egy fiatal nő és a szerelme életét oltotta ki a 28 éves szegedi gyógyszerész, V. Dániel Attila, aki ellen kíméletlen hajtóvadászat indított a rendőrség. Bár a helyszínre a legmagasabb felszereltségű rohamkocsit riasztották, a tragikus sorsú szerelmespár életét már nem lehetett megmenteni.

Kapcsolódó:

Többször látták ott az autót

Az egyik, szomszédos lépcsőházban élő férfi azt mondta, hogy többször is látta a ház előtt azt a Mercedes C200-as típusú autót, amivel a több ember megölésével gyanúsított férfi elmenekült, viszont a gyilkosság idején semmi sem tűnt fel neki.

Nincs probléma a lakókkal

Egy másik férfi pedig, akinek az irodája van a szomszédos lépcsőházban arról beszélt a Délmagyarországnak, hogy a házban többségében idősek laknak, nem szokott probléma lenni a lakókkal.

Szerelmes volt áldozatába

Úgy tudni V. Dániel Attilát a későbbi áldozatának női tagja iránt reménytelen szerelem fűzte. A gyógyszerész azonban nem tudott beletörődni abba, hogy a nő nem lehet az övé, ezért pár hete ő is lakást bérelt ugyanabban a Petőfi sugárúti társasházban csak azért, hogy plátói szerelme közelében legyen.

Sokat veszekedett mostani párjával

V. Attila és a nő is gyógyszerészként végzett ugyanazon az egyetemen, de a lány soha nem akart semmit az illetőtől. Csakhogy a nő valódi kapcsolata sem volt felhőtlen, a zárt ajtó ellenére a szomszédok gyakran hallották a veszekedés hangjait.

Heteken át leste a párt

A Blikk úgy tudja, V. Dániel Attila pár héttel a gyilkosság előtt szerezte meg a vadászpuskához a fegyvertartási engedélyt, vélhetően azért, hogy leszámoljon a nővel és a vetélytársával. Heteken át leste, figyelte a párt, akikkel végül szombat este kíméletlenül végzett.

Vadászpuskával ölt

A Blikk információi szerint V. Dániel Attila gyógyszerész vadászpuskával megsebesítette a szomszédban lakó nőt, majd lövéssel kivégezte annak párját. Ezután brutálisan megerőszakolta a haldokló nőt, és autójával eszeveszett tempóban elmenekült.

A lány édesanyja találta meg a holttesteket

A lány szülei telefonon nem tudták elérni a fiatal párt egyik tagját sem, ezért vasárnap a lakásukhoz mentek. Valóságos vérfürdő látványa fogadta az édesanyát. A fiatal, megbecstelenített nő holttestén kívül annak új párja is lőtt sebekkel, élettelenül feküdt a szobában.

Pár hónapja költöztek össze

A Blikk most azt írja, hogy a fiatal pár nemrégiben, néhány hónapja költözött össze, arról azonban senkinek fogalma sem volt, hogy a lánynak van egy beteges rajongója. A férfi a párhoz közel bérelt egy lakást, csak azért, hogy folyamatosan figyelhesse őket.

Megszólalt az egyik szomszéd

„Dániel nem volt egy megnyerő külsejű, szép arcú fiatalember. Hiába volt gyógyszerész, ápolatlanul, szőrösen és kócosan mászkált mindenhová” – mesélte a Blikknek Marika néni, a gyilkossá vált férfi szomszédja.

A barátok megdöbbentek

A lap a férfi áldozat több ismerősével is beszélt, ők elmondták, elmondta, tudták, hogy Tominak van egy barátnője, épp mostanában szerette volna bemutatni a szeretteinek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszíni felvétel – Forrás: police.hu