Elfogták azt a családapát, aki 7 éves kislányát molesztálta, miközben párja a boltban volt. Az asszony, miután hazaért, az ablakon keresztül látta, hogy mi történik a szobában. A férfi ezután elmenekült otthonról, majd a rendőrség körözést adott ki ellene.

7 éves lányát molesztálta

Mint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, 7 éves kislányát molesztálta egy apa a Fejér megyei Sárkeresztúron.  Az édesanya a boltból visszafele jövet szembesült a sokkoló látvánnyal. Amikor az apát számon kérte, a férfi elmenekült otthonról. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Körözte a rendőrség

Az asszony az eset után elmondta, hogy a másik két gyermeke a szomszéd ágyon feküdt, miközben a férfi a kislánnyal fajtalankodott. Az asszony azonnal értesítette a rendőröket, akik körözést adtak ki a férfi ellen.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Váratlanul hazament a férfi

Bors most azt írja, hat nappal a szökést követően elfogták a férfit. R. Ferenc szombat este váratlanul megjelent a házuknál, élettársának köszönhetően pedig gyakorlatilag azonnal kattant a bilincs a kezén.

Sokkot kapott

“A lányom a szüleimnél aludt, én a kisfiaimmal tartózkodtam a házunkban, amikor a testvérem távozásakor a kapun kiérve egy óriásit sikított. Sokkot kaptam, amikor a ház előtt megláttam a sötétben Ferencet. Azt állította, hogy a gyerekeknek hozott valamit, ezért engedjem be. Erre én közöltem, hogy nem kell nekik semmi, tűnjön el innen és hagyjon minket békén. Biciklivel ment el, de gyalog jött vissza, a ruhái nem voltak szakadtak, az elmúlt egy hétben valaki biztosan befogadta” – mondta a Borsnak Anita, az édesanya.

Azt állította nem csinált semmit

Miután a férfi hazatért, folyamatosan azt kérdezgette Anitától, hogy tényleg börtönbe akarja-e csukatni és azt hajtogatta, hogy ő nem csinált semmit. A rendőrök néhány perc alatt a házhoz értek, ahol leteperték a 45 éves férfit és őrizetbe vették. Az anyuka azt mondja, a kislánya is tudta, hogy elkapták az apját.

Ezt mondja a rendőrség

A lap megkereste a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot, akik elismerték, hogy szombat este fél kilenckor elfogták és őrizetbe vették a férfit, de további részleteket a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árultak el. Így azt sem tudták meg, hogy a férfi hol bujkált.

Óvodás korú öccsét is molesztálta

R. Ferenc édesanyja már több mint tíz éve egyáltalán nem tartja a kapcsolatot a fiával, a férfi eltűnése óta azonban már kétszer is kihallgatták a nyomozók. A nő elmondta, Ferenc annak idején óvodás korú öccsét is molesztálta.

Börtönbe került

“Az öccse 6 éves lehetett, amikor Ferenc megpróbálta megerőszakolni. Ő még fiatalkorú volt, tettéért öt év börtönt kapott. Aznap a párommal a városba mentünk, ők pedig ketten maradtak otthon, ő hozta haza az öccsét az óvodából. Amikor hazaérünk, a párom rájuk nyitott, ő pedig az ablakon keresztül elmenekült, de elfogták” – mondta a lapnak az asszony, aki arról is beszélt, hogy a most 24 éves férfinak már sikerült túltenni magát a traumán, de ez hosszú folyamat volt.

Anita nem tudott párja előéletéről

A lap úgy tudja Ferenc utoljára tavaly volt börtönben, azt követően, hogy előző párja a gyerektartás miatt feljelentette. Tőle két fia született. Anita, Ferenc mostani párja úgy kommentálta ezt, hogy ő semmit nem tudott a férfi előéletéről, csak azt, hogy ült börtönben, de neki azt hazudta, hogy kábítószer miatt zárták be. Arról sem sejtett semmit, hogy a testvérét is megpróbálta megerőszakolni, erről csak a férfi anyjától hallott a napokban.

A pár 8 éve ismerkedett meg

Anita és Ferenc egyébként nyolc évvel ezelőtt ismerkedtek meg az interneten, azóta három közös gyermekük született. Valentina 7, Ferenc 6, míg Kristóf 4 éves.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: R. Ferenc – Forrás: police.hu