Hétfő 18 órára hívta össze Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését. Múlt héten sem a Fidesz, sem a Tisza Párt nem vett részt az ülésen, így határozatképtelen lett. Ha ma nem fogadnak el érvényes költségvetést járatlan útra lép a főváros és nagy baj következhet.
Nagy a tét
A Fővárosi Közgyűlés mai ülésének tétje Budapest költségvetése. Miért fontos ez? Ha egy városnak nincs hatályos költségvetése, akkor nincs meg, hogy mi alapján és mit fizetnek. „Ha egy város nem tud fizetni, akkor a közszolgáltatások addig a pillanatig működnek, ameddig az üzemanyagot szállítják nekik ingyen vagy hitelre vagy ebédért cserébe. Ugyanez a metróknál az áram, ha pedig a dolgozóknak nem tudunk fizetni, akkor gyakorlatilag csődeljárási folyamatot kell kezdeni” – foglalta össze röviden a helyzetet Kiss Ambrus, a Fővárosi Önkormányzat főigazgatója a Telexnek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Járatlan út
A főpolgármester-helyettes szerint elfogadott költségvetés nélkül olyan járatlan útra lépnek, amin bármi megtörténhet, a vége pedig az is lehet, hogy teljesen megbénul a város. Itt nem kizárólag a tömegközlekedéséről, hanem rengeteg más Budapest által biztosított közszolgáltatásról is szó van. Szintén fontos szempont a főigazgató szerint, hogy elfogadott költségvetés nélkül a főváros komolyanvehetetlen lenne a kormánnyal folytatott tárgyalásokon.
Földbe állhat Budapest
Vitézy Dávid képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a költségvetés és a hozzá kapcsolódó módosítások elfogadása arra elég, hogy ne nyáron, hanem ősszel „álljon földbe” a főváros. Hozzátette: a legnagyobb veszélyt a kormányzati elvonások jelentik.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
27 ezer ember fizetése a tét
A főváros által biztosított legfontosabb közszolgáltatás a közösségi közlekedés. A két nagy budapesti cégnek, a BKV-nak és a BKK-nak köszönhető, hogy járnak a buszok, a villamosok, a metrók és a trolik. Budapestnek ezzel a két hatalmas vállalattal együtt összesen 29 cége van, több mint 27 ezer dolgozóval.
Ezt várja a Tisza Párt Karácsonytól
A Tisza Párt a Facebook-oldalukon kétszer is üzenetek a főpolgármesternek. A Tisza a nyílt levelében azt írta, hogy amennyiben biztosítottak az értelmes munkavégzés feltételei, ott lesznek a június 30-i rendkívüli közgyűlésen” és készek támogatni minden érdemi és fontos döntést. A főpolgármestertől azt várják, hogy a továbbiakban ne asszisztáljon a „fideszes cirkuszhoz” és „az SZMSZ-ben meghatározott jogköreivel élve tegyen meg mindent azért, hogy a közgyűlésben értelmes kérdésekről, értelmes vita folyhasson.
Cégvezetők ügye
A tiszások azt is elvárják Karácsonytól, hogy hajtsa végre ígéreteit, a párt szerint ide tartozik a költségvetés érdemi felülvizsgálata, a Bíráló Bizottság által kiválasztott cégvezetők közgyűlés elé terjesztése és a főváros likviditási helyzetének javítását célzó intézkedések.
Budapest Pride
Szentkirályi Alexandra szerint semmi másról nem szól a főváros, csak dugóról, csődről és Pride-ról. Ezért a közgyűlésen is elkerülhetetlen, hogy tisztázzák ezeket a kérdéseket. Szentkirályi szerint Közgyűlésnek a budapestiek közös ügyeiről és problémáiról kellene szólnia és nem olyan dolgokról, amihez a városnak semmi köze nem is kellene, hogy legyen.
A Fidesz megnyitná a Lánchidat
A frakcióvezető azt írta Telex megkeresésére, hogy a Pride fővárosi szervezésétől egyszer és mindenkorra el kell határolódnia a Közgyűlésnek és ennek a vitának a végére pontot kell tenni. Hozzátette: hétfőn meg kell oldaniuk a csődkérdést, helyre kell állítaniuk a törvényes működést és meg kell szüntetni a dugókat. Szerinte napközben meg kell nyitni az alsó rakpartot és a Lánchidat a forgalom előtt.
Lavírozás
Várhatóan izgalmas Közgyűlés áll előttünk, vélhetően mindenki mondja majd a magáét, Karácsony Gergelynek lavíroznia kell, vagy ma napközben mindent elsimítani a a háttérben, hogy a Közgyűlés simán lemenjen, Budapestnek pedig legyen elfogadott költségvetése. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Karácsony Gergely – Forrás: Facebook