Kis híján tragédia történt Újbudán, ahol egyik pillanatról a másikra csaptak fel a lángok egy idős asszony lakásában.

Kormos füstöt észlelt

Nem akármilyen bátorságról tett tanúbizonyságot az a rendőr, aki a közelmúltban a lángok közül mentette ki idős szomszédját.  Az újbudai őrmester reggel a szokásosnál kicsit később indult el 11. kerületi otthonából a rendőrképző akadémiára, amikor kormos füstöt észlelt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

„Tűz van a házban!”

„Az ajtót gyorsan visszazártam, és kinyitottam az ablakot a bejárattal szemben lévő konyhában, közben pedig bekiabáltam szüleimnek és a jegyesemnek, hogy ébredjenek fel, és hívják a 112-t, mert tűz van a házban” – mondta Horváth Krisztián a Zsaru magazinnak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fulladozott a lépcsőházban

A rendőr ezután lélegzetét visszatartva csöngetett be először az emeletükön lévő három lakásba, majd kopogtatott, de vissza kellett futnia a lakásukba, mert fulladozott. A legközelebbi ingatlanban nem volt senki, de a két távolabbiban otthon tartózkodtak a lakók. Az egyikben egy idős néni, a másikban pedig egy fiatal házaspár volt, akik nagyon ledöbbentek a történteken.

Klári néni nem nyitott ajtót

Klári néni viszont nem nyitott ajtót, az őrmester ekkor vette észre, hogy az ő bejárata alól jön ki a füst a folyosóra. „A dörömbölésemre Klári néni végre ajtót nyitott. Nem tudom, hogy volt képes abban a füstben mozogni. Sosem fogom elfelejteni, ahogy ott állt imbolyogva, kezében a felmosómoppal, miközben mögötte a konyha lángolt” – folytatta. 

Ölbe kapta az idős nőt

Az idős asszony először nem ismerte fel a férfit, amit az erős gyógyszerek és a sokk számlájára írt. „Felkaptam, elindultam vele az udvarba, és átadtam egy szemből érkező tűzoltónak a lépcsőfordulóban” – tette hozzá a hős rendőr.

Nem sérült meg

A rendőr ezután visszament a családjáért, akik indulásra készen álltak, és vizes rongyot a szájuk elé téve mentek le az udvarra. Csodával határos módon a 94 éves nő nem szenvedett semmilyen sérülést.

Rövidzárlat okozhatta a tüzet

A tűzoltók vizsgálata szerint a tüzet vélhetően egy rövidzárlat okozta, mivel a mikrohullámú sütő dugalja gyulladt ki a konnektorban, és a lángok továbbterjedtek a konyhabútorra.

Vizet locsolt a mikróra

„Klári néni később elmondta, a mikrót ő kapcsolta be, és amikor látta, hogy lángol, vizet locsolt rá. Ezt a tócsát akarta feltörölni” – idézte fel az őrmester. 

Kiégett a konyha

Fotó: Zsaru Magazin

Figyelnek a nénire

„A nénit régóta ismerjük, és mióta a férje meghalt, figyelünk is rá. Beszerzéseket intézünk neki, elvisszük orvoshoz. Egyszer már mentőt is hívtunk hozzá, amikor elesett a kádban, és sérült fejjel kopogtatott nálunk, segítséget kérve. Örülök, hogy nem lett semmi baja” – mondta Krisztián, aki életet mentett remek helyzetfelismerésével. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Horváth Krisztián, az életmentő rendőr. Fotó: Zsaru Magazin.