A sóskúti akkufeldolgozó kapcsán a helyi polgármester, König Ferenc interjút adott az RTL-nek. Ebben lényegében minden felelősséget a kormányra és a Nemzeti Befektetési Ügynökségre hárított. Azt mondta, őt kész tények elé állították, semmibe sem volt beleszólása. Az akkufeldolgozó amúgy jó szomszédja lesz a településnek, bár – a polgármester szerint – nincs szükség Sóskúton erre a gyárra. Érdekes, hogy nemrég még a polgármester még védelmébe vette ezt a gyárat, most viszont már elhatárolódik tőle. Jönnek a választások, talpon akar maradni.

Botrány Sóskúton

Egyik balhé következett a másik után Sóskúton, amikor kiderült, hogy az a szlovén akkufeldolgozó költözik a településre, amit korábban elzavartak a borsodi Alsócsolcáról az ott élők. A Sóskúton összehívott közmeghallgatás botrányba fulladt, Kőnig Ferenc polgármestert pedig a rendőröknek kellett kimenekíteni a dühös tömegből. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megmondták neki

A sóskúti polgármester interjút adott az RTL-nek, ebben azt mondta, hogy a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency) rövidítve a HIPA vezérigazgatója, Joó István kereste. Ő és a munkatársai mondták meg neki, hogy a szlovén cég, az Andrada Sóskútra fog költözni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csörgött a telefon

Így fogalmazott a polgármester: „Csörgött a telefon, a HIPA-ból a vezérigazgató úr keresett, hogy menjek be. Bementem, tájékoztattak, hogy idejön ez a cég, és azt kérték, hogy másnap délre hívjam össze a képviselő-testületet. Összehívtam, idejött az Andrada, PR-osok, és egy kétórás bemutatkozást tartottak vetítéssel, mindennel.” Amikor az véget ért, „megnyomták a gombot”, és kiküldték a sajtóközleményt, hogy Sóskútra jön az Andrada – mondja König Ferenc, Sóskút független polgármestere.

Joó István a HIPA vezérigazgatója

Forrás: hipa.hu

Púp a hátukon

A polgármester állítja, neki nem volt beleszólása az egészbe, a kormány kész helyzet elé állította, ahogy korábban más települések vezetőit is. König azt is elmondta, hogy nemsokára tájékoztatni fogják a lakosságot, hogy nem nekik kellett az akkufeldolgozó, az nekik is csak púp a hátukon. 

Nem kell

A beruházásról azt mondja a település vezetője, hogy ez az ipari park jelenleg annyi munkahelyet ad, hogy a csecsemőket és aggastyánokat beleszámolva is több, mint amennyi lakosuk van. „Tehát nekünk ez nem kell” – szögezte le Kőnig.

Nem lehet helyi népszavazás

Arról, hogy miért nem lehet a helyieket megkérdezni, azt mondta a polgármester: „Mert a kormány nem engedheti meg magának, hogy itt népszavazások legyenek, mert valakinek biztos problémája lenne mindennel. Ettől a pillanattól kezdve nem tudna a kormány semmit Magyarországra hozni.”

Fönt döntenek

A polgármester hozzátette: az akkufeldolgozó ügyében neki és a sóskúti képviselő-testületnek semmilyen beleszólása nincs és nem is volt. Ezt szerinte „az állam dönti el. Az államnak van egy beruházási gondolata, egy országfejlesztő gondolata. Hogy az egy akkumulátorgyárban teljesül ki vagy egy autógyárban, azt ők döntik el fönt.”

Jó szomszédok lesznek

Az akkufeldolgozó cég szerdán tartott egy sajtótájékoztatót, amin azt mondták: minden rendben lesz a gyárral, nem fognak mérgező anyagokat a levegőbe engedni. Megígérték: ők lesznek a legjobb szomszédok.

Menekülni próbált

Január 16-án derült ki, hogy a szlovén Andrada akkumulátorfeldolgozója a korábbi tervekkel ellentétben nem a Miskolc melletti Alsózsolcán, hanem a Budapest melletti Sóskúton fog megépülni. A településen január 30-án tartottak volna egy lakossági fórumot, ami ordibálásba és botrányba fulladt, így König azt végül lefújta. A fórumról König először gyalog próbált meg elmenekülni, de miután tiltakozók és újságírók követték, végül a rendőrökkel vitette haza magát.

Zsebre vágta a polgármester

König Ferenc eleinte védelmébe vette az akkufeldolgozót. Az ATV-be még egy olyan akkumlátort is bevitt, amit a cég fog szétszerelni. A stúdióban kiömlött a zacskóból a nehézfém por, a műsorvezető megkérdezte, hogy ez a finom por nem fog Sóskútnál a levegőbe kerülni? A polgármester ezután – a morzsához hasonlóan – összesöpörte az asztalról a fémport és zsebre vágta. Az erről készült videót ebben a cikkünkben nézheted meg. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: König Ferenc, Sóskút polgármestere – BPK-montázs