Nehéz időszak előtt állnak a magyarországi felsőoktatási intézmények is. A takarékoskodás jegyében szigorú intézkedéseket vezetnek be, mert nem szeretnének ráfázni. A hallgatóknak pedig garantáltam legfeljebb csak egy-két szigorlaton lesz melegük a téli vizsgaidőszakban.

Hétfő reggeli üzenet

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) hallgatóit hétfő reggel Neptun-üzenetben tájékoztatták azokról az intézkedésekről, amelyek az energiamegtakarítást és a kiadások csökkentését szolgálják majd. Az is kiderült, hogy az elképzelések szerint hány fok lesz a tantermekben. A BME előzetes kalkulációi szerint az egyetem 2023-as rezsije hárommilliárd forinttal lesz magasabb az ideinél. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A 18-as szám a befutó

A Budapesti Gazdasági Egyetem épületeiben az irodákat és a tantermeket 18-20 fok közé fűtik majd fel, míg a közlekedőkben, a mellékhelyiségekben és az összes többi helyiségben egyaránt 18 fok lesz. A sportolásra használt termek hőmérsékletét szintén 18 fokra állítják majd be – írta meg az Eduline.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Ne maradjon el a szellőztetés

Az online oktatás miatt nem használt tantermekben, munkaidőn kívül pedig az összes oktatási épületben 15 fok lesz, ezt a hőmérsékletet azonban az oktatás és a munkaidő kezdetére 18-20 fok közé emelni. A helyzet miatt az egyszeri, rövid időtartamú, teljes helyiséget átöblítő szellőztetést javasolják az illetékesek.

Meleg lesz a meleg víz?

És ezzel még nincs vége az intézkedéseknek! Az egyetem mosdóiban elzárják a meleg vizet, míg a tornatermek, sportlétesítmények zuhanyzóiban 38 fokra állítják be a hőmérsékletét. A kollégiumokban mindössze annyi korlátozás lesz, hogy az ottani zuhanyzókban is 38 fokra állítják be a meleg vizet.

Nem csak a BGE spórol

Más felsőoktatási intézmények is szeretnének takarékoskodni, ahol csak tudnak. Az állami egyetemeken (ELTE, a Műegyetem, a közszolgálati egyetem, a képzőművészeti, a Zeneakadémia és a bajai Eötvös József Főiskola) maximum 18 fokra lehet felfűteni a helyiségeket.

 Tervet kellett készíteni

Az állami felsőoktatási intézményekben egyébként szeptember 22-ig kellett elkészíteni az „energiamegtakarítási tervet”, ezeken az egyetemeken és főiskolákon „energiatakarékossági felelős” is lesz, aki a tervben rögzített feladatok mellett kapcsolattartói feladatokat is ellátja a minisztériummal.

Zárások a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói önkormányzata a további intézkedésekről is tájékoztatást adott. December közepétől február elejéig a legtöbb kollégiumuk zárva tart, sőt január 9-ig az egyetemi épületek zöme is. Az uszodát bezárják december 19. és január 31. között. Az épületek díszkivilágítását este 9 órakor lekapcsolják, a kézszárítók és világítótestek felét le kell kapcsolni, és nem lehet többé a saját tulajdonban lévő eszközöket az egyetemi hálózatról tölteni.

Hármast kap a termosztát

A Műegyetemen sem változik az első félév tanítási rendje. Itt körlevélben kérték az oktatókat és a kutatókat, hogy fűtési időszakban a termosztátot legfeljebb 3-asra állítsák, mert az már megfelelő komfortérzetet biztosít.

Online oktatás?

Információink szerint online oktatást egyelőre sehol nem vezetnek be, de van, ahol arra kérték az oktatókat, hogy „éljenek a távolléti vizsgáztatás lehetőségével”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Budapesti Gazdasági Egyetem – Forrás: bge.hu