Az angyalföldi rendőrök keresik a feltételezett elkövetőket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 13. kerületi Rendőrkapitánysága csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján öt egyelőre ismeretlen férfi 2020. augusztus 22-én 17 óra 15 perckor a 13. kerületi Dagály Fürdő területén szóváltást követően bántalmazott egy 33 éves férfit, valamint egy  31 éves nőt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A nő könnyű, míg a férfi 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.  

A feltételezett elkövetőkről felvétel készült.

A képhez tartozó alt jellemző üres; verekedes-police.jpg a fájlnév

A Budapesti Rendőrfőkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a kamerafelvételen látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.  

Kiemelt kép: Police