Sz. atya a rábízott gyermeklányok közül molesztálta az egyiket a vádak szerint. Utána mások is jelentkeztek hasonló problémákkal.

Koholt vádak az érsek szerint

„Annyit mondhatok, hogy az egyik papunkkal szemben vizsgálat folyik, amely vád nem tűnik megalapozottnak, sokkal inkább koholt vádnak tűnik” – mondta 444.hu-nak Kocsis Fülöp érsek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Közben kiderült, nem is egy lányról van szó

„Sz. atya egy gyermekvédelmi intézmény vezetője volt, amikor a Gyermekvédelmi Szakszolgálat feljelentette egy kamasz lány molesztálása miatt. Az eljárást lezárták, Sz. atyát áthelyezték a megye másik végébe, de nem sokkal később már az új szolgálati helyén is feljelentette egy 9 éves kislány anyja. A rendőrségi nyomozás még tart”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

De jelentkezett egy harmadik áldozat is

Mikor már lecsendesedett volna az ügy, jött az újabb feljelentés. egy harmadik kislány is jelentkezett a rendőrségen, a nyomozás pedig folytatódik szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

Egyszerre fut a világi és az egyházi eljárás

Ezért különleges Sz. atya ügye, mert itt legalább három kiskorú gondviselői is a rendőrséghez fordultak, és egyszerre fut a világi és az egyházi eljárás. Az is egyedülállónak számít, hogy a megvádolt pap felettese, érseke részletesen nyilatkozott az ügyről.

Az érsek is nyilatkozott

„Ennek az egyházi bizottságnak nincsen meg az a lehetősége, hogy tanúkat hallgasson ki és nyomozzon. Nem is ez a dolga, hanem az, hogy lehetőség szerint föltárja, hogy a pap magatartása milyen. És mivel az ügyet bűncselekmény hiányában zárták le, így aztán természetesen én sem tettem semmiféle lépést.”

„Közvetlen emberek vagyunk”

„Mi, papok, és főleg mi, görögkatolikusok, általában igen közvetlen emberek vagyunk. Néhány évvel ezelőtt egy amerikai püspök barátom látogatott meg, és elvittem a debreceni görögkatolikus bálba. Amikor beléptem és odaszaladt hozzám egy kislány, akinek jól ismertem a családját is, átölelt és örvendezve kiabálta: Fülöp atya, Fülöp atya. Persze, én is átöleltem. Mire az amerikai püspök dermedten mondta: ilyet te megengedsz magadnak?”

Pont olyan, mint ami már történt

„Azért szeretnék belemenni a részletekbe, mert az elmúlt évtizedekben egyházi és állami vizsgálatok rendre azt mutatták ki, hogy korábban rendszerszintű volt a molesztáló papok áthelyezése olyan közösségekbe, ahol semmit sem tudtak az előéletükről, és így tovább zaklathatták a gyerekeket. Most már minden katolikus vezető azt állítja, hogy ilyen nem fordulhat elő, mégis, Sz. atya története első ránézésre pont ilyennek tűnik.” – írta a 444.hu

Érzelmi sérülékenység

Az érsek elmondta, hogy az egyik feljelentő egy nehéz sorsú családból származik, így a gyermek talán érzelmileg sérült.

Szentül hisznek a pap ártatlanságában

Kocsis Fülöp még elmondta, hisz a papja ártatlanságában. Sajnos a világban előítéletek alapján akarnak emberekről igazságot hozni, anélkül, hogy tudnák a valós háttereket. Olyan emberekről, legyen az világi, vagy papi szakmában dolgozó, mondanak súlyos vádakat, hogy esetleg a valóságtartalommal bárki is tisztában lenne.

Az érsek valós értékelésre vár

Szerinte el kell választani a valós és képzelt dolgokat, és nem kell félreérteni azt a kifejezést, hogy a szeretet kimeríthetetlen. „Az egyházi szemlélet azt a többletet adja bele, hogy a szeretet kimeríthetetlen. Mert lehet ezt végezni jól, elszántan, meg odaadó módon, de az ember elfárad, belefárad.”

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: Kiemelt fotó: Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek. MTI/Czeglédi Zsolt.