Új közbeszerzést ír ki a fővárosi önkormányzat a Lánchíd felújítására, vélhetően a budai Váralagútat nélkül és kevesebb műszaki átalakítással. Erről is döntött a fővárosi közgyűlés. A főpolgármester szerint elképzelhető, hogy a Lánchíd állapota miatt újabb korlátozásokat vezetnek be. A Fidesz szerint a főváros vezetése eddig semmit nem tett, csak a kormány segítségére vár. Közben beszólt Fürjes Balázsnak a főpolgármester, mert szerinte Fürjesnek nagyon nem kellene árcsökkentő közbeszerzésekről beszélnie.

Még el sem kezdődött a nap, de Fürjes Balázs Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Twitteren felszólította a fővárost a Lánchíd túlárazásának visszaszorítására. Karácsony Gergely délutáni sajtótájékoztatóján reagált erre, azt mondta, hogy „Zavarban vagyok mert nem szeretném az amúgy eredményes munkakapcsolatot azzal veszélyeztetni, hogy felidézzem azokat a korábbi beszerzéseket, ahol Fürjes államtitkár nem éppen az árleszorítást hanem az elszabaduló árakat kellet, hogy kimagyaráza. a nyilvánosság előtt” – mondta Karácsony.

A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlésben elmondta: a Lánchíd felújítása nem halasztható, a hidat mindenképpen fel kell újítani, akár a váralagút rekonstrukciójának későbbre ütemezésével.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró, valamint a váralagút felújítására beérkezett ajánlatok értékelése alapján megállapították, hogy a rendelkezésre álló teljes beruházási összeg – 23 milliárd 366 millió forint – önmagában sem elegendő a Lánchíd rekonstrukciójára.

Karácsony Gergely ezért javasolta az említett feladatok kivitelezési sorrendjének felülvizsgálatát és időbeli ütemezésének újragondolását, valamint azt, hogy kezdeményezzék a kormány által az alagút felújítására vállalt 6 milliárd forint támogatási összeg felhasználásának átcsoportosítását a legsürgősebb elemre, a Lánchídra.

A közgyűlés szükségesnek tartja, hogy a Lánchíd felújítását követő, a belváros forgalomcsillapítását is szolgáló forgalmi rendi javaslat a budapestiekkel folytatott párbeszéd eredményeként szülessen meg. A képviselők felkérték Karácsony Gergelyt, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa keretei között folytasson tárgyalásokat a kormánnyal a Lánchíd és az ahhoz kapcsolódó beruházások megvalósításának pénzügyi, műszaki feltételeiről és az ütemezésekről.

A kormánypárti Hassay Zsófia azt kezdeményezte, hogy a városvezetés – az eredeti terveknek megfelelőn – egyszerre valósítsa meg a Lánchíd és az alagút felújítását. Az MSZP-s Horváth Csaba egyetértett ezzel a felvetéssel, ugyanakkor szerinte a kormánynak ehhez kiegészítő fedezetet kell biztosítania.

A fideszes Kovács Péter, a 16. kerület polgármestere azt mondta, mindig arra van pénz, amire szeretné egy városvezetés. Láng Zsolt fideszes frakcióvezető úgy fogalmazott, a városházi többségnek abba kellene hagynia a kormányt támadó kampányt és bele kellene kezdenie az érdemi munkába.

A párbeszédes V. Naszály Márta, az 1. kerület polgármestere azt mondta, a két beruházás különválasztása anyagi kényszer miatt merült fel. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes elmondta, a fővárosnak azért is küzdenie kell, hogy saját adóbevételeiből legalább annyit visszakapjon, amennyi közútjai és hídjai fenntartásához szükséges.

BPK/MTI/ATV – Kiemelt kép: Lánchíd – Fotó: BPK