Irányított véradást szerveznek Sallai Nóra színésznőnek, aki kisfiával, péntek este szenvedett súlyos balesetet Alsónémediben. A Jóban Rosszban színésznője és kisfia olyan súlyosan megsérültek a balesetben, hogy napok óta élet-halál közt lebegnek. A TV2 sztárjának kisfiát többször újra kellett éleszteni a baleset helyszínén. Most Csonka András színész közösségi oldalán kéri, hogy aki tud, adjon vért a Sallai Nóra javára.
Súlyos baleset Alsónémediben
Amint arról korábban beszámoltunk, egy BMW és egy Opel Meriva ütközött össze brutális erővel. A BMW a Haraszti úton haladt, míg az Opel 44 éves sofőrje egy mellékútról kanyarodott ki a főútra. Úgy tudni, hogy az igencsak sebes tempóban érkező BMW az utolsó pillanatban még megpróbálta elkerülni a kanyarodó Opelt, azonban már nem tudta, így egymásnak csapódtak. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Felborult az autó
Az ütközés ereje akkora volt, hogy az Opel felborult, a bent ülő 44 éves édesanya és a hátul, gyerekülésen utazó kisfia is beszorultak a roncsokba. A hátborzongató hangokra többen is az utcára futottak, közülük páran azonnal kiszabadították anyát és fiát. Az öt év körüli gyermek azonban olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen újra kellett éleszteni.
Ebben az autóban utazott Sallai Nóra és kisfia
Forrás: TV2
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kiszabadították a sérülteket
Az esetet többen is látták, köztük egy, a közelben élő testnevelés tanárnő és a férje, akik elsőként rohantak oda a balesethez. Ők szabadították ki a roncsból a súlyosan sérült, ájult kisfiút és az ugyan eszméleténél lévő, de szintén súlyosan sérült anyát.
Egy tanárnő kezdte meg az újraélesztést
Az újraélesztést a hős tanárnő és férje azonnal meg is kezdték: telefonos irányítással felváltva folytatták a szívmasszázst. A mentők is hamarosan a helyszínre értek, akik emelt szinten folytatták az életmentést: hála a házaspár gyors reakciójának és a mentősök harcának, a kisfiút végül válságos, de stabil állapotban szállították kórházba.
A TV2 sztárja szenvedett balesetet
Nagyszülőknél volt látogatóban az autót vezető Sallai Nóra és ötéves kisfia.Mindketten még mindig válságos állapotban vannak, az orvosok az életükért küzdenek. Bogdányi Titanilla egy megrendítő Instagram-sztoriban kérte a követőit arra, hogy imádkozzanak egy szeretett barátjáért és annak kisfiáért.
Életet menthet a véradás
Hétfő este pedig Csonka András, közösségi oldalán tett közé egy felhívást: “Sajnálattal értesítünk Benneteket, hogy Sallai Nóra színésznőt súlyos autóbaleset érte, állapota válságos, és sürgős véradási segítségre van szüksége.Kérjük, hogy aki teheti, vegyen részt irányított véradásban, és segítsen Nórának. A leggyorsabb lehetőség erre a mai napon adódik a Duna Plázában, ahol 18 óráig van lehetőség vért adni: Duna Plaza, XIII. kerület, Bp., I. emelet, a Posta mellett”.
Ezeket az adatokat kell megadni
“Továbbá, október 2-án, szerdán a Westend Bevásárlóközpontban (a Hervis mellett) 12-18 óra között is lehetőség van véradásra. Amennyiben ez az időpont nem megfelelő, október 3-án ismét várják az önkéntes véradókat a Duna Plázában a Posta mellett. Az irányított véradás során az alábbi adatokat kell megadni: Kéméndi Sallai Nóra részére TAJ-szám: 086 162 010 A véradás Nóra számára életmentő lehet, ezért hálásan köszönjük mindenki segítségét és támogatását vércsoporttól függetlenül” – írta a színész közösségi oldalán. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Sallai Nóra – Forrás: TV2