Szabadlábra került a bombagyártással vádolt S. Ábel. A férfinak több ügye is volt a rendőrséggel, még 2010-ben saját egyetemista társaival akart végezni. Majd a Móricz Zsigmond körtéri gyorsétteremben lövöldözött.

Szabadlábon S. Ábel

Miután három évig volt előzetes letartóztatásban, november 8-án szabadlábra helyezték a bombakészítéssel vádolt S. Ábelt – közölte a Fővárosi Törvényszék.  A volt joghallgatónak nyomkövetőt kell viselnie az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megvádolta az ügyészség

Kezdetben rablás előkészületével gyanúsították, ami később robbanóanyaggal való visszaélés bűntettére módosult. A Fővárosi Főügyészség 2018-ban robbanóanyaggal való visszaélés bűntettével vádolta meg a joghallgatót. A vádat a bírósági eljárás alatt az ügyészség végül közveszély okozásának bűntettére is kiterjesztette.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Robbanóanyagot akart előállítani

A vádirat szerint S. Ábel robbanóanyag előállításával kísérletezett, és robbanásra alkalmas vegyületet készített, amelyet műanyag palackba töltött, és a 22. kerületben egy erdős területen egy fa tövében kiöntötte.

„Jó cselekedetnek nevezhető célja volt”

Az ügyészség szerint a vegyület a detonáció után 3-5 méter sugarú körben okozott volna súlyos, maradandó sérüléseket, de a pusztító hatását repeszekkel még tovább lehetett volna növelni.Az egyetemista azt nem tagadta, hogy bombakészítésre alkalmas hidrogén-peroxidot, acetont, sósavat és kénsavat vásárolt, de állítása szerint ezzel „társadalmilag hasznos, jó cselekedetnek nevezhető célja volt” – írja a Telex.

A jogszabályi hiányosságokra akarta felhívni a figyelmet

Állítása szerint arra akarta felhívni a hatóságok figyelmét, hogy a robbanóanyagokat felsoroló jogszabály nem tiltja az aceton-peroxid beszerzését, és kérni akarta az illetékeseket, hogy módosítsák a jogszabályt.

A Youtube-on akarta bemutatni

Azt is mondta: a bombakészítéshez szükséges anyagokat csak azért szerezte be, mert egy Youtube-videóban akarta bemutatni, hogy ezeket meg lehet vásárolni.

Több egyetemistával akart végezni

S. Ábelnek több ügy is volt. 2010 februárjában azért vette őrizetbe a rendőrség, mert a gyanú szerint végezni akart több egyetemista társával, találtak is nála fegyvert.

Lövöldözött a McDonald’sban

2013-ban  a bíróság bizonyítottnak találta, hogy mészárlásra készült, és a rendőrség szerint ő volt az, aki még ugyanabban az évben a Móricz Zsigmond körtéri McDonald’sban lövöldözött.

A táskája buktatta le

Akkor elfogták a közeli 11. kerületi Szent Kristóf Szakrendelő előtt, mivel a gyorsétterem előtt hagyta táskáját, amit rendőrkutyával megszagoltatva forró nyomon indulhattak el. 

Leülte a büntetését

2015-ben lőfegyverrel való visszaélés és fegyveresen elkövetett garázdaság miatt mondták ki bűnösnek, és jogerősen négy és fél évre ítélték. Büntetésének kétharmadát viszont már az előzetes letartóztatásban és házi őrizetben kitöltötte, így 2017 márciusában szabadon engedték.

Beperelte a kriminálpszichológust

Így simán folytathatta jogi tanulmányait, sőt beperelte azt a kriminálpszichológust, akinek a szakvéleménye hozzájárult ahhoz, hogy letartóztassák.

Személyiségzavarokkal küzd

Elmeállapotának megítélése megosztotta a szakértőket. A szakvéleményekben közös volt ugyanakkor, hogy mindkettő azt állapította meg: személyiségzavara van, de nem elmebeteg, vagyis kóros állapotról nincs szó. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: korábbi felvétel S. Ábelről – Forrás: MTI