Szabadságát töltötte 2020. augusztus 10-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság 13. kerületi Rendőrkapitányságának körzeti megbízottja, amikor feltűnt neki egy társaság az angyalföldi Alig utcában, akik alufólia csomagokat adtak-vettek egymás között.

Azonnal segítséget kért kollégáitól, akik miután kiérkeztek három, bódult állapotban lévő fiatalt találtak a helyszínen, akiket igazoltattak, és amikor átvizsgálták zsebeiket kábítószergyanús növényi törmeléket találtak náluk, ezért előállították őket a kerületi rendőrkapitányságra.

A járőröknek sikerült azonosítani és elfogni a 38 éves B. Elemért, aki a megalapozott gyanú szerint átadta a fiataloknak a kábítószert.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A legfrissebb hírekért kattints ide!

Az angyalföldi nyomozók a 38 éves B. Elemért új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik – írta meg a Police.

Ezek is érdekelhetnek:

A fővárosban jelenthet hatalmas veszélyt a bika nevű, új dizájnerdrog

Nagy a baj: Erzsébetvárosban is áldozatot szedett a bika nevű dizájnerdrog – Megszólalt dr. Zacher Gábor is

Kiemelt kép: Illusztráció