Gyerekei szerint egy csobánkai idős otthonban kaphatott rüh fertőzést egy idős nő. A beteg asszony állapota a későbbiekben sem javult, sőt, egyre csak rosszabb állapotba került. Az otthon vezetője szerint ők nem hibáztak, a család pedig nem mond igazat.

Egy csobánkai idős otthonba került

Az idős asszony alig egy hete halt meg. Súlyos beteg volt évek óta, demenciát és Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála. Ápolót nem tudtak fogadni mellé, így egy csobánkai idős otthonba fizették be, ahol azt ígérték, szakszerűen el tudják látni. Nem sokkal később azonban, ahogy fia mondja, gyorsan romlani kezdett az állapota. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nagyon legyengült

„Tolókocsiba került és gyakorlatilag nem tudott már járni és annyira legyengült, hogy elveszítette a súlyának egy jelentős részét” – mondta az asszony fia.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megdöbbentő látvány

Ezzel egy időben az idős nő férjének életmentő beavatkozásra volt szüksége, ezért a család nem tudott gyakran látogatóba menni hozzá. Amikor körülbelül két hónappal később újra meglátogatták, elmondásuk szerint megdöbbentő látvány fogadta őket.

Gyengélkedőn

Az idős asszony akkor már a gyengélkedőben volt, de az otthon dolgozói nem tudták megmondani, hogy mióta van ott és azt sem, hogy pontosan mi a baja.

Nagyon rossz állapotban

„A testvérem küldött nekem a vasárnapi látogatásról egy fotót anyuról, amin gyakorlatilag olyan állapotban volt, hogy abban sem voltam biztos, hogy még él” – mondta az asszony lánya, aki azonnal hazarepült külföldről.

Itatni próbálták

„A szemem láttára befogták az orrát, hogy próbálják itatni és egy sportkupakos palacból próbáltak vizet önteni a szájába, mivel már nyelési problémái voltak, ezért egy része kifolyt a szájából, tiszta víz lett a hálóinge. A másik részét pedig annak rendje-módja szerint félrenyelte és elkezdett köhögni, fuldokolni” – idézte fel Andrea.

Letört a foga, sebes lett a szájpadlása

A család szerint az erőszakos itatások miatt a nő foga letört és a szájpadlása is sebes lett. A történtek után úgy döntöttek, kórházba szállíttatják az anyjukat. A kórházi papírokon többek között tüdőgyulladás, a testnedvek csökkenése és volumenhiánya meg rühesség szerepel.

Kivizsgálást kértek

A család feljelentést készül tenni az ügyben, az idősotthon vezetőjétől pedig azt kérték, vizsgálja ki, hogy mi történt. Az intézmény fenntartója annyit közölt az RTL Híradóval, hogy „az intézmény kötelességeit szem előtt tartva a hatáskörének és jogszabályoknak megfelelően járt el”.

Hatósághoz fordulnak

A konkrét ügyről nem kívántak nyilatkozni, de hozzátették, hogy az intézményt ért megalapozatlan, valótlan állítások közlése és híresztelése miatt a hatóságokhoz fordulnak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció