Ugyan ma már nincsenek ilyen gondjai a zenésznek, ám emlékszik valamennyire az inséges időkre. Mint mondta, ebből a helyzetből kizárólag becsületes, kemény munkával lehet kitörni.

Karácsonyfa a falon

„Igazából foszlányok maradtak meg, de arra emlékszem, hogy nagy szeretet vett körül minket és meleg volt a házban. Életem első karácsonyfája olyan volt, hogy édesanyám a fehérre meszelt falba szögeket vert és zöld cérnát tekert rájuk, így egy karácsonyfa formája rajzolódott ki a falon” – mondta el Bódi Csaba a Borsnak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Alternatív megoldás

Szaloncukorra sem tellett, ezért Margó minden lehetőséget megragadott arra, hogy az ünnepi édességet megformázza a legegyszerűbb rendelkezésére álló alapanyagokból. „Szaloncukor helyett krumpli és kavics volt a nem létező karácsonyfán” – idézte fel a régi karácsony emlékeit.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Utcán keresett színes papírokat

„Fogott anyám néhány kavicsot, pár szem burgonyát, amit aztán kiskanállal kivájt, majd olyan összegyűjtögetett színes papírokba csomagolta, amiket az utcán talált. Cérnát tekert a két szélére, szaloncukor formájúra kötötte és ezt aggatta a rögtönzött karácsonyfára, amire néhány fenyőág is került az illat miatt” – mesélte

Azt hitte a gitárra, hogy sonka

Bódi Csabi nem emlékszik, melyik volt az első olyan karácsonya, amikor egy igazi fa alatt valódi ajándékok várták. Egy momentum azonban élénken él benne, amire egy kis csalódottsággal gondol vissza. „Emlékszem apám első gitárjára, amit karácsonyra kapott. Egy fekete, puha bőrtokban neki volt támasztva a falnak, én pedig gyerekfejjel azt hittem, hogy egy sonka, mert a formája arra emlékeztetett.”

Keményen és tisztességgel dolgoztak szülei

„Nagyon megörültem neki, mert azt hittem, végre jól lakunk! Egy dologgal lehetett kitörni ebből a közegből: tisztességes, becsületes és kemény munkával, amit a szüleim meg is tettek. Ennek köszönhetően valósulhatott az meg, hogy én voltam az első cigánygyerek, aki Nagyecseden bölcsődébe járhatott” – idézte fel.

Stressz és megfelelni akarás

Megjegyezte, igaz, hogy akkoriban nagyon szegény volt az ünnep, mégis szeretet lengte körül. Ma ez már teljesen másképpen van. Manapság a stressz, a megfelelni akarás, az idő- és pénzhiány jellemző a karácsonyra és abszolút nem arról szól, amiről kellene”.

Nem feltétlenül drága ajándékokban gondolkodnak

Hozzáfűzte, „a mi családunkban szerencsére ez sosem fordult elő, de sokaknál látom, hogy egy kézzel készített kis ajándék már semmit sem ér, csak a drága, csúcsmárkás termékek. Mi próbálunk egy láthatatlan határt húzni, azt adjuk a másiknak, ami praktikus és hasznos, nem mindenáron a legdrágább ajándékot vesszük meg. Ez is része annak, hogy igyekszünk felelős szülők lenni”.

A koronavírus is megviselte

Pár hete a Ripostnak arról számolt be a zenész, hogy 10 napig feküdt a kórházban koronavírus miatt. „A tartalékaink elfogytak, mindenünket feléltük a járvány okozta veszélyhelyzetben. Azt hiszem, idén sikerült talpra állnunk ebből a helyzetből, rendeztük a sorainkat, de ez nem jelenti azt, hogy szórjuk majd a pénzt”.

Kell lennie pár szabadnapnak

Kijelentette, „nem akarom még egyszer a családomat olyan helyzetbe sodorni, mint a járvány alatt. Ezért decemberben is megállás nélkül megy a munka, az ünnepek kivételével szinte minden napom be van táblázva. Egyedül 12-e körül van 2-3 szabadnapom, de ezt leszámítva folyamatosan megyünk fellépni”.

Ekkor elvből nem mennek fellépni

„Nálunk az ünnep az szent! Nem csak a karácsony, a húsvét is. Ilyenkor összejön a család, és együtt vagyunk. Bár hívtak már jó pár buliba, mi mindig illedelmesen visszautasítottuk a lehetőséget. Ilyenkor több pénzt is szoktak ajánlani, de ez nem az anyagiakról szól. A Bódi család elvből sem megy el fellépni ilyenkor. Egyedül karácsony másnapján vállalunk koncerteket, ha úgy van…” – magyarázta.

(Kiemelt képünk forrása a Facebook.)