Hatalmas botrány lett egy jótékonysági koncertből a szlovákiai Madaron. A rendezvény legnagyobb sztárja, Szandi ugyanis nem volt hajlandó fellépni, miután meglátta, hogy hányan vesznek részt a rendezvényen. A közel 600 ezer forintot átvették, majd hazamentek.
Nem szállt ki az autóból
Szandi múlt szombaton egy szlovákiai magyarlakta településen, Madaron adott volna koncertet egy jótékonysági eseményen, ám amikor férjével a helyszínre érkeztek, látták, hogy alig van ott valaki, így az énekesnő nem lépett színpadra. Egy szemtanú arról számolt be a Blikknek, hogy Szandi az autóból sem szállt ki, csak elvette a pénz a leengedett ablakon keresztül, amit a rendezvény egyik szervezője is megerősített. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Ki sem szállt az autóból
“Sajnos, minden így történt. Szandi megérkezett, majd – arra hivatkozva, hogy kevesen vannak – még a kocsiból sem volt hajlandó kiszállni. Átvette a gázsit, 1500 eurót, majd távozott. Azt mondta, a szerződésében benne van, hogy ötven fő alatt nem ad koncertet, de mi igazolni tudjuk, hogy hatvan jegyet adtunk el a helyszínen, és még további 40-50 fő volt önkéntesként jelen, akik szintén szerették volna őt látni. Igaz, hogy elszórva volt a közönség, de ha a művésznő a színpadra lépett volna, biztos mindenki odamegy nézni őt, hiszen van, aki csak miatta jött el. Beismerem, kezdők vagyunk, nem csináltunk még ilyen rendezvényt, így voltak hibák, de a technikai feltételeket biztosítottuk” – mondta a szervező, aki szerint Szandi hajthatatlan volt, és bár kérlelték, hogyha egyórás koncertet nem is ad, legalább 3-4 dalt énekeljen, egyáltalán nem akart színpadra állni.
8 embert láttak a helyszínen
A lap az énekesnőt és férjét, Bodgán Csabát is megkereste a történtekkel kapcsolatban: utóbbi nyilatkozatában azt mondta, este fél 10-kor érkeztek meg a helyszínre, ahol összesen nyolc embert láttak a színpad előtt, illetve még néhányat a focipálya másik végében lévő büfében.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Szervezési hibák
“Rendszeresen járunk a Felvidékre koncertezni, mindig jól sikerült, és most is azért utaztunk több száz kilométert, hogy Szandi énekeljen. Közvetítőn keresztül mentünk, a helyi szervezőkkel semmilyen kapcsoltban nem álltunk. Arról sem tudtunk, hogy egy család megsegítéséről szól a rendezvény, a helyszínen szembesültünk ezzel, ahogyan a szervezetlenséggel és azzal is, hogy alig volt ott valaki. Szerintem az is nagy hiba volt, hogy a plakáton nem tüntették fel, ki mikor lép színpadra” – mondta Bogdán Csaba.
Megalázták Szandit?
Szandi férje szerint megerősítve, hogy a szerződésükben valóban kitétel a minimum 50 fős közönség. “Ha ez meglett volna, minden gond nélkül leadjuk a koncertet. De azt gondolom, ilyen megalázó helyzetbe nem lehet hozni egy előadót, pláne úgy, hogy a tévé is kint volt. Mi próbáltunk együttműködni, fél órán át várakoztunk, hátha jönnek még emberek, illetve törtük a fejünket további megoldásokon, de a szervezők részéről semmilyen ötlet nem volt, így csalódottan és szomorúan távoztunk”.
Ingyen engedték be a közönséget
Bogdán Csaba szerint másnap az egyik műszaki dolgozó azt mondta nekik, hogy miután Szandiék elmentek, kinyitották a kaput és ingyen beengedték az embereket, így lett 50-60 néző az egy órával később kezdődő Happy Gang-koncerten. Ha ezt előbb megteszik, Szandi is színpadra lépett volna.
Átvették a pénzt
Szandi a kínos esettel kapcsolatban azt mondta, hogy tényleg nem szállt ki az autóból, de az egyik szervezővel beszélt, aki majdnem elsírta magát. A Bogdán házaspár elismerte, hogy átvették a fellépésért járó összeget, hangsúlyozva, hogy ők megtették a kötelességüket, és nem miattuk, hanem az előre leírt feltételek hiánya miatt maradt el a fellépés. Hozzátették viszont, hogy az összeg kevesebb volt, mint a szervező által említett 1500 euró, amit hajlandóak is visszautalni.
Visszautalják a pénzt
“Szeretnénk felajánlani, hogy ha a szervezők küldenek egy számlaszámot, visszautaljuk a pénzt, ezzel is támogatva a családot, hiszen mindig is szívügyem volt a rászorulók megsegítése. Sajnáljuk, hogy így alakult, hiszen a 35 éves pályafutásom során ilyenben még sosem volt részem” – tette hozzá Szandi. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: