Százmilliós drogfogás volt Szigetszentmiklóson. A Pest megyei rendőrök szerint annyi amfetamin volt az elfogott férfi kezén, hogy akár péknek vagy szobrásznak is tűnhetett volna.

Próbált ellenállni

A 36 éves K. Attila ugyan tett egy erőtlen kísérletet az ellenállásra, de nem sok értelme volt. Elfogásánál nemcsak arra kellett figyelni, hogy ne legyen a kezében semmi, hanem hogy a kezére ragadt amfetamin el ne tűnjön. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Durva mennyiség

A nyomozók 40 kiló amfetamint találtak a telken lévő faházban. De előkerült közel 6,5 kiló marihuána és közel negyed kiló kokain, valamint akadt még fóliahegesztő gép, kesztyűk, keverő szárak, kanalak, digitális mérlegek és persze önzáró tasakok is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hálózatot vezetett

A gyanúsítás szerint K. Attila olyan drogkereskedői hálózatot hozott létre és működtetett, amelyben előállítóként és előkelő helyen szereplő elosztóként vállalt szerepet. És főként amfetamint, kokaint és marihuánát kínált eladásra fővárosi, illetve Pest vármegyei vevőinek.

Ötszörös haszon

A most lefoglalt, körülbelül 60 millió fekete piaci forintos amfetaminból a befektetett pénzének ötszörösét zsebelhette volna be. Csepeli lakásán közel 2 millió forint, valamint több százezret érő euró és USD volt, de a lefoglalás sorsára jutott egy többmilliós quad is. Egy luxusterepjáróval bővült volna még a nála talált értékek sora, de azt csak bérelte. K. Attila nem tett vallomást.

Videó az elfogásról:

Másik eset

Ahogy ma írtunk róla, vádemelést javasol a KR NNI a két évvel ezelőtt Montenegróban elfogott G. Igor és társai ellen. A 12 fővel szemben lefolytatott büntetőeljárás többszázoldalas aktája egyértelműen alátámasztja a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó, több éven keresztül működő bűnbanda hierarchikus szervezettségét és a tagok drogbiznisznek köszönhető vagyongyarapodását. A bűnhálózat felszámolásával az egyik legjelentősebb kábítószerelosztó csapatot sikerült kivonni a drogpiacról.

Nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező bűnhálózat

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály miskolci osztálya indított büntetőeljárást még 2020-ban kábítószer-kereskedelem miatt G. Igor és társai ellen. Az akkor 33 éves magyar-horvát kettős állampolgárságú férfiről a KR NNI nyomozói kiderítették, hogy egy jól felépített droghálózatot alakított ki. A bűnbanda – mely több szintre tagozódott – szerb kapcsolatokon keresztül jutott hozzá a marihuánához, majd azt esetenként más anyagokkal vegyítve értékesítette tovább Budapesten és vonzáskörzetében.

Titkosított kommunikáció

A társaság tagjai a kommunikációjukra egy titkosított, internet alapú programot használtak. Olyat, amit alvilági körökben nemzetközi szinten is bizalmasan kezeltek. A szoftvert nemcsak a hálózat vezetői egymás közötti egyeztetésére alkalmazták, hanem a szervezet működését ezen keresztül felügyelték, továbbá az elosztó rendszert ellátó személyekkel is ezen keresztül tartották a kapcsolatot, pontosították az adás-vétel részleteit. A banda feje, vagyis G. Igor ebben az applikációban olyan szinten bízott, hogy még külföldi kapcsolatainak is azt hangoztatta, láthatatlanná vált ezáltal a világ számára, hiszen bűnös piramisát úgy irányította, hogy még a kábítószerhez sem kellett hozzáérnie, csak annak hasznát élvezte az abból befolyt pénzből.

A megtévesztésre alkalmas drog

A minél nagyobb haszon elérése és a hatásfok növelése érdekében a külföldről alacsony áron beszerzett – nem prémium minőségű – marihuánát esetenként új pszichoaktív anyaggal keverték. Ezután a hálózat alsóbb szinten lévő tagjai nagykereskedelmi mennyiségben – 10-50 kilogramm – értékesítették tovább a hálózat többi résztvevőjének. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Videón az elfogás:

Kiemelt kép: police.hu videorészlet