Elhunyt Bollók Istvánné, Budafok-Tétény korábbi polgármestere. A politikus a Demokratikus Koalíció 22. kerületi elnöke és választókerületi elnökeként is tevékenykedett.  

Méltósággal viselte betegségét

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Bollók Istvánné, Keszler Márta Tünde, szerető feleség, gondos édesanya és nagymama hosszantartó, méltósággal viselt betegség után, családja körében ma reggel végleg megpihent. Szeretlek Drága Feleségem! Szeretünk Édesanya, Mama! Temetésének időpontjáról értesítünk Benneteket” – írta közösségi oldalán a gyászoló férj.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Óvónőként is dolgozott

„Dolgozott óvónőként, később szociálpedagógusként. 2002-2006 között Budafok-Tétény polgármestere lett, szolgálva a 22. kerületet, ahol született, és ahol egész életét töltötte” – írja közleményében a Demokratikus Koalíció.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Legyőzte a regnáló polgármestert

Bollók Istvánné 2002-es önkormányzati választásokon legyőzte a Fidesz-MDF koalíció támogatásával regnáló Szabolcs Attila polgármestert. Az akkor még MSZP-s politikus, a szavazatok 46 százalékát szerezte meg.

Támogatta az elesetteket

A politikus hivatása volt, hogy a csökkentett munkaképességűek munkavállalását, bántalmazott, menekített családok, anyák és gyermekek befogadását támogatta.

MSZP-ből a DK-ba

Bollók Istvánné 2014-ig az MSZP-ben politizált, a néhai Kiss Péter vezettet Baloldali Tömörülés szárnyához tartozott. Ezután csatlakozott a Demokratikus Koalícióhoz, tagja volt a párt budapesti elnökségének is.

Búcsúzik a DK

„Tünde a barátunk volt, szeretettel gondolunk rá. Részvéttel osztozunk a család gyászában. Nagyszerű embert veszítettünk el, emlékét megőrizzük” – búcsúzott a DK.

Indult volna az előválasztáson

Tavaly, az ellenzéki előválasztások a DK őt indította volna a 22. kerületben, a 18. számú egyéni választókerületben, végül az MSZP-DK megállapodás szerint a szocialista Molnár Gyula indult ebben a körzetben.

Hitt a közös listában

„Személyes küldetésemnek tekintem, hogy az ellenzék itt, Dél-Budán is teljes összefogással és egyetlen közös jelölttel szálljon harcba a Fidesz ellen a 2022-es országgyűlési választáson. Hiszem, hogy csak teljes ellenzéki összefogással; közös listával, mindenütt közös képviselő-jelöltekkel, közös programmal és közös miniszterelnök-jelölttel válthatjuk le ezt a kormányt és építhetjük fel a szabad, európai Magyarországot! – írta 2021-ben Bollók Istvánné.

3 gyermeke született

Budafok-Tétény egykori polgármesterét férje, 3 gyermeke (Tünde, Tamás és Anikó) valamint két unokája gyászolja.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Bollók Istvánné – Forrás: Demokratikus Koalíció