Október végén áll bíróság elé az a gödöllői nő, aki a máriabesnyői patak partján megszülte, majd magára hagyta csecsemőjét. A kisfiú életét egy járókelő mentette meg. A 29 éves nő most vissza akarja kapni gyermekét.

Titkolta terhességét

M Gabriella 2018 őszén esett teherbe, de a szülésre, illetve a gyermeknevelésre semmilyen módon nem készült fel, és az állapotát igyekezett titkolni.

Sétálás közben indult meg a szülés

A terhesség 32-33. hetében gödöllői otthonából sétálni indult és útközben érezte, hogy megindult a szülés. Ekkor egy két utca közötti, füves területre ment, ahol egy bokor takarásában megszülte a gyermeket, akit azután magára hagyott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egy járókelő találta meg a csecsemőt

A kismama ezután hazament, megfürdött és elment kutyát sétáltatni. A BudaPestkörnyeke.hu is megírta, hogy a rendőrök állampolgári bejelentésre mentek ki a Gödöllőhöz tartozó Máriabesnyőn a Sztelek Dénes utca mögötti füves területre, ahol Pataki Henrietta és párja talált rá a csecsemőre.

Henriettát ma is felzaklatják az emlékek

„Ha rajtam múlna, élete végéig börtönbe záratnám azt az anyát, bűnhődjön csak azért, amit tett. Egy állatot sem hagyok a patak partján, nemhogy egy hét hónapra született, meztelen kisbabát. Kőhajításnyira lakom a patakparttól, néha arra visz az utam és eszembe jut a kisfiú. Felzaklatnak az emlékek – mondta a Blikknek a gödöllői nő.

Vádat emeltek ellene

Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség vádat emelt az anya ellen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt – áll a közleményben.

Retteg a börtöntől

„Rettegek a börtöntől, kegyetlen volt az a kilenc hónap, amit bent töltöttem” – nyilatkozta a Blikknek M. Gabriella.  A 29 éves nő azt mondja, nincs nap, hogy ne gondolna kisfiára, nagyon megbánta tettét.

Nem tudta, hogyan nevelje fel

Gabriella arról is beszélt, hogy a szülés idején nagyon zaklatott állapotban volt, fogalma sem volt, hogy hogyan nevelje fel gyermekét. Tettéért lakóhelyén sokan megbélyegzik az asszonyt.

Nevelőszülőknél van a kisfiú

„Úgy tudom, a kisfiam a Pál nevet kapta, még mindig ideiglenes nevelőszülőknél van. Elismerem, hogy bűnt követtem el vele szemben, de szeretném magamhoz venni, már képes vagyok felnevelni őt” – mondta Gabriella.

Munkát keres

„Felújítottuk, kifestettük a házat, alkalmi munkákból élek. Több szakmám is van, eladóként, felszolgálóként dolgoztam. Amikor az állásinterjún elmondtam, hogy miért folyik büntetőeljárás, láttam, hogy meghökkentek az emberek” – mondta az asszony.

Most várja a visszajelzéseket, eladóként valószínűleg el tud majd helyezkedni.

Október végén lesz a tárgyalás

„Október végén lesz az előkészítő tárgyalás Budapesten, írtam egy levelet a bíróságnak, hogy inkább Gödöllőn tárgyalják az ügyemet, az közelebb van. Nem tudom elképzelni, hogy újra börtönbe menjek, pedig tudom, hogy akár 20 évre is bezárhatnak. Amikor letartóztattak, 76 kiló voltam, a börtönben 32 kilót fogytam” – mondta az asszony.

Kiemelt kép: illusztráció