Súlyos baleset történt csütörtök délelőtt a 20. kerületben, Pesterzsébeten a Nagysándor József utcában. Egy fekete Alfa Romeo egy sarokháznak csapódott, az épület majdnem összedőlt, ez ott élő idős asszonynak ki kellett költöznie, a vétkes sofőr elmenekült.

Szilveszteri baleset

A baleset Pesterzsébeten történt szilveszter délelőtt a Nagysándor József utca és a Szent Imre herceg utca sarkán, a sofőr az ütközést követően elmenekült.

Itt történt az ütközés

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megcsúszhatott az autó

A BudaPestkörnyéke.hu hírportál helyszínen tartózkodó tudósítója szerint a baleset úgy történhetett, hogy az Alfa Romeo a Nagysándor József utcán haladt a Duna irányából, amikor megcsúszhatott.

Csúnyán megrepedt a ház

Segédkerék volt az autón

Az utcának ezen a részén egy forgalmi sávot foglal el a villamos, ráadásul az Alfának a jobb első kerekén segédkerék volt.

Sarokháznak csapódott

Nem kizárt, hogy a megengedettnél gyorsabban haladt, a villamossínek megdobhatták az autót, amely a kereszteződésnél a sarokháznak csapódott.

Életveszélyes lett a ház

Az épület eredetileg sem volt ugyan jó állapotban, de statikailag nem volt vele gond. Az ütközés következtében azonban valósággal szétnyílt, életveszélyessé vált. Az ott élő idős asszonyt kiköltöztették, a nevelt lányához ment.

Kinyíltak a légzsákok

Lebontják, elkordonozzák

Úgy tudjuk addig nem indulhat újra a forgalom, amíg az omlásveszélyes épületrészt le nem bontják és el nem kordonozzák a katasztrófavédelem munkatársai.

Kórházba kerültek a sérültek

A baleset során az Alfa Romeo légzsákjai kinyíltak a sofőr elmenekült. Általában ittas, vagy drogos vezetés miatt okozott balesetek után szoktak lelépni a vétkes sofőrök.

Fotók: A BudaPestkörnyéke.hu hírportál helyszíni felvételei – Fotó: Gombkötő Krisztián