Jó hírt mondott a CNN amerikai hírtelevíziónak a Yale Egyetem immonológusa, aki állítja a Pfizer és a német BioNTech cég közösen fejlesztett vakcinája már az első oltás után is védettséget ad. Eddig azt mondták, csak a második injekció beadása után ad védettséget. Vannak viszont olyanok, akiknek nem ajánlják ezt az oltást.

Gyorsan védettséget ad

Az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) által nyilvánosságra hozott legfrissebb adatok szerint az amerikai Pfizer és a német BioNTech közösen fejlesztett koronavírus elleni vakcinája már az első oltás beadása után is értékelhető védettséget biztosított a vírus által okozott betegség ellen – írja az Index.

Kétlépcsős oltás

Ez az oltás két injekcióból áll, az első beadása után három héttel kell beadni a másodikat, ezt követően alakul ki a védettség, de most kiderült, már az első után is nagyrészt védettek lesznek azok, akik megkapják. Ezzel lerövidül a védettség eléréséhez szükséges idő, aminek a járvány megfékezésében kiemelkedő jelentősége van.

Csillagos ötös

A védettség már az első oltás után is 52 százalékos volt, a második után pedig 95 százalékos. Ez csillagos ötös teljesímény! – reagált az új adatokra Akiko Iwasaki, a Yale Egyetem immunológusa a New York Times tudósítójának. 

Az időseknek is jó ez az oltás

Ennek fényében a másik új adat is fontossággal bír, miszerint a védettség kialakulását a beoltottak életkora sem befolyásolta döntően, a 65 év feletti betegekben is csökkent a Covid gyakorisága már az első oltás után 10 nappal.

Az elhízottakat is megvédi

Az ügyben újabb fejlemény és szintén döntő fontosságú, hogy a Pfizer oltása a Covid szempontjából különösen veszélyeztetett elhízott betegeknek is védettséget biztosít. 

Magyarországra is érkezik

A dolognak számunkra is van jelentősége, mivel a Pfizer vakcinája az egyik az Európai Unió által megrendelt oltások közül, így Magyarországra jut belőle korlátozott számban.

Allergiásoknak nem ajánlják

Nagy-Britanniából származó hír, ahol már elkezdődött a tömeges oltás, hogy a brit nemzeti egészségügyi szolgálat (NHS) figyelmeztetést adott ki, miszerint súlyos allergiában szenvedők esetében nem ajánlja ezt az oltást. Ennek oka, hogy a vakcina két brit egészségügyi dolgozónál is ún. anafilaxiás reakciót váltott ki. Ezt Stephen Powis, a NHS orvosigazgatója nyilatkozta a CNN-nek.

Reagált a gyártó 

A Pfizer sajtóközleményben reagált az esetekre. A gyártó az amerikai hatóságokhoz benyújtott jegyzőkönyvekben maga is beszámolt a beoltottak között valamivel gyakrabban előforduló allergiás reakciókról, melynek arányát 0,63 százalékban állapították meg.

Több tízezren kapták már meg

Eddig 44 000 beteg kapta meg az oltást, 42 000-en pedig már a második dózison is túl vannak. Ki merjük jelenteni, hogy biztonságos – állítja a gyártó sajtóközleményében. 

Kiemelt kép: illusztráció