Tragikus sorsú az a 12 éves fiú, akinek édesapja késsel és pisztollyal rontott be a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatalba. A fiú édesanyja börtönben van, mert korábban halálra éheztette másfél éves kislányát. Most édesapja is rács mögé került. Kendét az eset után elvitték a gyámügyesek.

Késsel és pisztollyal ment a hivatalba

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, késsel és egy pisztollyal a kezében érkezett egy férfi ügyet intézni a gyöngyösi polgármesteri hivatalba. Korábban két éven át  a polgármesteri hivatalban dolgozott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Eljutott a titkárságra

Helyismeretét kihasználva a tettes eljutott a polgármesteri titkárságra, ahol azzal kezdett fenyegetőzni, hogy megöli a polgármestert és vele együtt a teljes városvezetést. A fegyveres elkövető azzal is fenyegetőzött, hogy végez a járási hivatal vezetőjével is.

Tudtad? Magyarország legnépszerűbb TOP 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu, napi 240 ezernél is több olvasóval! Közben új szolgáltatást indítottunk nektek, mert Budapesten és környékén mindig történik valami. Ne maradj le te sem a jó kis eseményekről. Ide kattintva éred el a naponta frissülő programajánlatunkat. Köszönjük, hogy te is minket olvasol!

Még az öngyilkosságra is felkészült

“A kiskorú gyermekét egyedül nevelő, több, rendszeresen folyósított segélyben és támogatásban részesülő elkövető azt mondta, arra is felkészült, hogy önmagával is végez” – mondta az eset után a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal sajtóreferense.

Ráfogta a fegyvert a városrendészre

Juhász Marianna arról is beszélt, hogy a polgármesteri titkárság egyik munkatársnőjének rövid időre sikerült megnyugtatnia az indulatos férfit, aki ráfogta a fegyverét a városháza biztonságáért felelős ügyeletes városrendészére. Ezután az intézmény egy másik dolgozója el tudta venni tőle a kést.

Éheztették a gyerekeiket

A férfit évekkel ezelőtt elhagyta felesége. Korábban két gyermekük született, akiket éheztettek. Emiatt meghalt a másfél éves kislányuk, az idősebb testvér azonban megmenekült.

Az asszony börtönben van

A Gyöngyösön élő Kende édesapja tudta, hogy egykori párjával és életvitelével súlyos problémák vannak, ezért kimenekítette tőle az akkor még az anyával élő fiát. A most 12 éves gyermek felelőtlen anyját a bíróság végül 18 éves szabadságvesztésre ítélte.

A nagymamával éltek együtt

Kendét Tamás vette magához. Egy ideig együtt laktak a férfi édesanyjával, ám Magdi néni másfél évvel ezelőtt egy szociális intézménybe költözött. A férfi nagyon nehéz anyagi körülmények közt élt egy szociális bérlakásban.

Nem érdemel börtönt

„Nagy marhaságot csinált a fiam, de nem érdemel börtönt. Tudom, hogy minden esélye megvan rá, hogy lecsukják, el is vagyok keseredve. Tamás jó apa, Kende pedig rajong érte” – mondta a Borsnak a nagymama.

A kisfiút elvitte a gyámügy

Miközben a férfi a városházán fenyegetőzött, a fia otthon várt rá. Kende kénytelen volt az érte kimenő gyámügyesekkel menni, hiszen kiskorúságára való tekintettel gondoskodni kell a gyermek ideiglenes elhelyezéséről.

Nem volt munkája

A szomszédok elmondása szerint egyébként a férfi jó ideje nem dolgozott, de a lakóközösségében mindenkivel kijött. „Most leginkább a kisfiút sajnáljuk. Nagyon okos gyerek, szívszorító volt látni, amint elment a számára idegen emberekkel”.

Letartóztatták V. Tamást

V. Tamás ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás, a rendőrség őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció