Az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján a Dél-Pesti Centrumkórház infektológusa azt mondta, hogy szeptemberre elérhető lehet egy vagy két hatékony oltóanyag a koronavírus ellen.

Szlávik János kiemelte: ma már tudjuk, hogy a gyermekek szinte tünetmentesen vészelik át a betegséget, az időseknél viszont teljesen atípusos a lefolyása, sokan nem lázzal, hanem zavartsággal, elesettséggel, különböző fájdalmakkal jelentkeznek.

Hozzátette, azt is tudjuk, hogy a vírus mutálódik, de ez szerencsére alapvető tulajdonságait nem érinti. „Nem tudunk még eleget a koronavírus pontos terjedésről, de azok az óvintézkedések, amelyeket megteszünk, úgy tűnik, elegendőek a nagyobb járvány elkerüléséhez” – fogalmazott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Dr. Szlávik János, infektológus

A koronavírus okozta betegség kezeléséről azt mondta Szlávik doktor, alkalmazzák a tapasztalatokon alapuló módszereket, vírusellenes, immunerősítő terápiákat, köztük olyanokat, amelyek megakadályozzák a betegség legutolsó fázisában létrejövő citokinviharnak – a gyulladásos fehérjék fokozott termelésének – a létrejöttét.

Alkalmazzák továbbá a vérplazma-terápiát, amikor gyógyultak vérét használják fel a súlyos betegek életének megmentéséhez. Hozzátette: vannak reményteli hírek az oltóanyag-fejlesztésről, talán szeptemberben már elérhető lesz a világ számára egy vagy két hatékony oltóanyag a koronavírus ellen.

Nagy a verseny

Az oltásért nagy a verseny a világban, hiszen mindenki tudja: a vírus őszi visszatérését csak hatékony oltással lehet megelőzni.

Néhány nappal ezelőtt írtuk meg itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy hatásosnak tűnő oltóanyagot fejlesztett ki az Oxfordi Egyetem az új típusú koronavírus ellen. Az RTL beszámolója szerint majmoknál működött, nem kapták el a vírust, most a vakcina emberi tesztelése kezdődött el – jelentette be a brit egészségügyi miniszter.

Április elején arról írtunk, hogy a CureVac nevű oltóanyag-gyártó cég szóvivője német hírportálokon ismertetett nyilatkozatában kiemelte, hogy a januárban elkezdett fejlesztés mindenben a tervek szerint halad, így már júniusban, legkésőbb pedig júliusban elkezdhetik a klinikai koronavírus-védőoltás teszteket a tübingeni egyetemi klinikán.

Szlávik doktornak vélhetően már konkrét információi vannak valamelyik folyamatban lévő fejlesztésről. Remélhetőleg, ha lesz vakcina, gyorsan megkaphatja a teljes lakosság Magyarországon is.

MTI/BPK – Kiemelt kép forrása: MTI/Árvai Károly