Szombaton tetőzött Budapestnél a Duna, a vízszintje 830 centiméter volt – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője. Délután rengeteg ember érkezett a fővárosi Duna-partra nézelődni.
Nagy víz volt Budapestnél, de fél méterrel alacsonyabb, mint 2013-ban
Siklós Gabriella, az OVF szóvivője közölte: nem valószínű, hogy a 830 centiméternél már sokkal tovább nőne a Duna vízszintje, mert a Lajtán a vártnál kevesebb víz érkezett. Hozzátette, hogy a Dunakanyarban a 2013-as rekord árvízhez képest 50 centiméterrel alacsonyabb volt a tetőzés vízszintje. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Ekkora a víz Budapestnél
Megcsúszott a töltés
Az OVF szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy a szakemberek folyamatosan találnak buzgárokat, csurgókat a védműveken, és ezek megjelenése a tetőzésnél egyre gyakoribb lesz. Elmondta azt is, hogy Pilismaróton megcsúszott a töltés, de a szakemberek ezt gyorsan kezelték és leterhelték a védművet. Kitért arra is a szóvivő, hogy nem értesült semmilyen különleges eseményről a budapesti védekezés kapcsán; a Margit-szigeten a védművek tartanak, szivárgásról egyelőre nincs hír.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A főváros alatt magasak a gátak
A Duna főváros alatti szakaszáról szólva megjegyezte, hogy egy korábbi nagy árvíz miatt ezen a részen nagyon magas a partfal, és a mostani védművek is már készen állnak. Siklósi Gabriella elmondta azt is, hogy a védekezés például a Dunakanyarban most sokkal korábban, hatékonyabban, gyorsabban és tervszerűbben ment, mint 2013-ban.
A politikusok a Dunán fényképezkednek
Közben Orbán Viktor a Duna fővárosi szakaszán, háttérben a Parlamenttel egy motorcsónakból posztolt, vele voltak a fővárosi Fidesz vezetője is. Közben Karácsony Gergely főpolgármester is a Duna-parton van, részt vesz a védekezésben.
Orbán Viktor a Dunán
Elhúzódó áradás
Ma emelkedik a legmagasabbra a Duna vízszintje Budapesten – írja friss posztjában a főpolgármester. Hozzáteszi: Kollégái mindenhol lezárták a csatornazsilipeket, az átemelőtelepeket árvízi üzemmódba állították, elvégezték a szükséges védvonali zárásokat és azok megerősítését. Az elhúzódó áradás megterheli a gátak és a védművek állapotát, ami növeli a szivárgások kockázatát, ezért a csatornázási művek figyelőszolgálatának munkatársai éjjel-nappal járják a védvonali szakaszokat.
Vigyáznak az ivóvízre
A vízművek munkatársai folyamatosan ellenőrzik a vízbázisokat is, és ellátják a kutak védelmét, és lényegesen több ivóvízminőségi vizsgálatot végeznek, hogy továbbra is biztosítani tudják a lakosság számára a zavartalan és biztonságos ivóvíz ellátást.
Beavatkozásra volt szükség a Margit hídnál
A Batthyány téren már tegnap befejezte a BKV a védművek építését, be kellett avatkozni tegnap a Margit híd környékén is, mindez természetesen hatással van a közösségi közlekedésre. A BKK folyamatosan tájékoztat a változásokról, az esetlegesen kieső járatok pótlására növeli a kapacitásokat a zavartalanul üzemelő forgalmas szakaszokon.
Sokan érkeznek
A főpolgármester ismét kéri, hogy legyenek óvatosak az erős sodrású áradás közelében. Tegnap írtuk meg, fotókat is közöltünk arról, hogy fiatal fiúk fürdenek a megáradt Dunában a Lánchíd pesti hídfőjénél. Ugyanott két lány sup-ra pattant és végigkajakoztak az elöntött rakparton, közben szelfiket készítettek. Várhatóan szombat délután nagyon sokan mennek ki a fővárosi Duna-partra megnézni az évtized áradását. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Fürdőzők a Dunában
Kiemelt kép: Árvíz Budapesten – Forrás: Facebook/Karácsony Gergely