Schuster Lóránt a Borsonline portálnak mesélt őszintén. Elmesélte, hogy amikor megtudta, hogy rákos, akkor arra gondolt, hogy erre neki nincs ideje.

Ő volt az első hazai menedzser

Az 50 év elvileg 54 év, hiszen a P. Mobil elődje a Gesarol volt, így ha azt nem tiltják be, akkor most 54 éves Gesarol koncert lenne az Arénában. Az biztos mindenesetre, hogy valami meglepő biztos történik majd, hiszen Lóri ennek mindig nagy mestere volt. Ő volt ugyanis az első hazai menedzser, bár ő ezt így nem fogalmazta meg a kezdetekkor. – írta a borsonline.hu

A hőskorban a Gemini és P. Mobil volt

Schuster szerint két jól szervezett produkció volt a hőskorban a szakmában. Az egyik az a Gemini volt Várszegi Gáborral, aki egy klubvarázsló volt, mert volt, hogy naponta két helyen is játszottak. A másik meg a P. Mobil.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem éltek nagy lábon

„Összegyűjtöttük azt a kevés pénzt amit kerestünk, és ha valaki vett egy kiflit meg egy zacskó tejet, azt levontuk. Így lett Pálmai Zolinak üvegdobja, a Bencsik Samunak Stratocaster gitárja.” – mesélte a lapnak.

Eleinte voltak balhék

Hiába volt a zenekar népszerű az iskolákban, ha elmentek egy szalagavatóra, nemcsak a diákok és a szülők, hanem a rockerek is odaszivárogtak a kéményen, a lyukakból, és miután lejátszották az első menetet, szétesett a ház. Jött a tanárnő, aki azt mondta: Lóránt, önöknek nagyon jó zenekaruk van, nagyon jól játszanak, de ígérem, soha többet nem hívjuk meg magukat!

A Magyar Fal

„Voltak egészen szélsőséges dolgok, például amikor a Budai Ifjúsági Parkban ezer vörös téglából felépítettem a magyar falat: rajta volt, hogy magyar fal, vigyázat, omlásveszély! Úgy kezdődött a koncert, hogy azt áttörtük, a téglák meg ott hevertek utána a színpadon.”

Az apja ügyvédnek szánta

Nagyon bánja már, hogy nem lett az. A feleségét mindig arra buzdította, hogy álmában vágja le a haját. Elmesélte, egyszer a neje eljött a Budai Ifjúsági Parkhoz, de nem ment be. Azt mondta, ilyen helyre nem teszi be a lábát.

Két napig aludt

Egyszer amikor hazament, kiment belőle minden erő és elájult. Kihívták a mentőt, kapott egy injekciót, azzal két napig aludt. Kérdezte a mentős a feleségét, hogy mikor pihente ki magát utoljára a férje. Mondta, hogy tíz-tizenkét évvel ezelőtt. Igaz, hogy két napig aludt, de megint ment tíz évig.

Kemoterápiát is kapott

„Amikor megtudtam, hogy rákos vagyok, mentem a lányommal a kórházból a villamos megállóba és az volt az első gondolatom, hogy nekem erre nincs időm. Szerintem ez mentett meg. Az volt a szerencsém, hogy az a rákfajta, ami nekem volt, benne volt abban az ötvenben, amit már nagyjából ismertek. Ezt az egészet egy megoldandó feladatnak, egy projektnek kezeltem, mindig csak a következő lépést néztem. „

„A showbiznisz a genyaságnak a középiskolája, a politika meg az egyetem”

„Azért mentem el a MIÉP-be, mert azt hittem, hogy létezik tisztességes nemzeti és radikális politizálás, de miután kiderült, hogy nem, legalábbis ott nem, akkor el is jöttem. Maradhattam volna még négy évig, pénzt is tudtam volna még keresni, de nem érdekelt a dolog, és azóta sem támadt bennem semmiféle inger, hogy bármilyen pártnak a tagja legyek.” – mesélte a P. Mobil frontembere.

Az unokája is ott lesz

Igaz csak a hangbeállásra tud elmenni, mert a lányáék is nagyon pörgős életet élnek, így klasszikus nagyapaként nem nagyon tud funkcionálni. Nehéz az unokájával sokat együtt lenni. A P. Mobil ötvenedik születésnapja májusban lesz, és ahogy Schuszter Lóránt megfogalmazta, utána kezdődik az újabb ötven év.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: Facebook/P. Mobil-Official