Eredménytelenül zárult a BKV-nál múlt hét pénteken a sztrájk előszobájának számító kollektív munkaügyi vita első fordulója. A cég vezérigazgatója változatlanul 8 százalékot ajánlott, így a szakszervezetek is kitartottak a 15 százalékos követelés mellett. Megkezdődött a sztrájk előkészítése – olvasható az Egységes Közlekedési Szakszervezet közleményében.

Napokon belül megalakulhat a sztrájkbizottság a BKV-nál, amennyiben február 18-án, kedden a kollektív munkaügyi vita második fordulóján sem születik megállapodás a béremelésről.

A múlt hét utolsó munkanapján tartott első forduló eredménytelenül zárult, a cég vezérigazgatója, Bolla Tibor ugyanis változatlanul a kezdeti 8 százalékot ajánlotta. Ötödik alkalommal próbálta ezt a mértéket elfogadtatni tárgyalópartnereivel, így aztán a szakszervezetek sem engedtek a 15 százalékos követelésükből – mondta Naszályi Gábor, az EKSZ elnöke.

A szakszervezeti vezető kijelentette: a 8 százalék továbbra sem tárgyalási alap, s a munkavállalók érdekében reméli, hogy a BKV vezére nem próbálja meg a következő ülésen is, akkor már hatodszor lenyomni a torkukon – írja a Portfolio.hu.

Amennyiben a holnapi tárgyalási fordulón sem születik megállapodás, a szakszervezetek sztrájkbizottságot alakítanak, s így tárgyalnak tovább a cégvezetéssel, ezúttal már például a munkabeszüntetés idején is kötelező elégséges szolgáltatás részleteiről. Ha még ebben sem tudnak majd megegyezni, bíróságnak kell döntenie.

A közszolgálati cégeknél a munkabeszüntetést erősen korlátozza a sztrájktörvény, amely szerint a leállás idején is 66 százalékos szolgáltatást kell biztosítani. Ettől a törvény szerint csak felfelé lehet eltérni.

Kiemelt kép: 1-es villamos – Fotó: BPK