Nemrég számoltunk be arról, hogy kábítószer-birtoklás ügyében indított eljárást a rendőrség T. Dannyval szemben. Sajtóhírek szerint Telegdy Dániel az utóbbi hetekben többször is járt Maglódon. Itt szerezte be magának a drogokat, amelyből ő és a környezetéből mások is – barátok, ismerősök – fogyasztottak. A celeb drogügye miatt a polgármester is a rendőrséghez fordult. 

Korábban is indult ellene hasonló eljárás 

De nemcsak T. Dannyt, hanem a barátnőjét is eljárás alá vonta a rendőrség, ráadásul a rapper esetében ez azért is járhat súlyos következménnyel, mert korábban is indult hasonló ügyben eljárás ellene. A rendőrség egyelőre szakértők bevonásával vizsgálja, hogy mik is pontosan a nála talált szerek, felmerült, hogy a drog amfetamin és kokain lehet. Az énekes letartóztatását nem kezdeményezték. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Megszólalt a rendőrség 

„Tájékoztatjuk, hogy a Pest vármegyei nyomozók két budapesti fiatalt, egy 26 éves férfit és egy 25 éves nőt hallgattak ki gyanúsítottként kábítószer birtoklása miatt. A büntetőeljárást ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytatja. A folyamatban lévő eljárásról bővebb információt nem áll módunkban adni.” – írta a rendőrség. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megszólalt az önkormányzat 

T. Danny drogügye miatt a maglóid önkormányzat a rendőrséghez fordult. “Az önkormányzat a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz fordult november 3-án, hogy milyen konkrétumokat mondhatnak jelenleg a maglódi érintettségről. Rákérdeztünk arra is, hogy az esetleges maglódi gyanúsított(ak) is megnevezhető(k)-e? Valamint arról érdeklődtünk, hogy a helyszínen járt nyomozók le tudtak-e vonni előzetesen következtetéseket a drogterjesztés kiterjedtségéről és nagyságrendjéről” – írja a Maglódi Híradó. 

Nem örül a polgármester

“Drog szempontjából Maglód nem áll rosszul, ezért sem örültünk annak, hogy az énekes, T. Danny drogügyével kapcsolatban emlegetik most a településünket, és ezért akartunk további részleteket megtudni” – ezt már a település polgármestere mondta a Blikknek. Kérges László szerint a felderítés érdekeire hivatkozva, nem kaptak további információt a maglódi érintettségről, amit megért. “Az önkormányzatnak van a droghelyzettel foglalkozó bizottsága, amely a prevencióra fekteti a hangsúlyt, és kéthetente átbeszélem a közbiztonsági helyzetét a rendőrőrsünk vezetőjével”. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: T. Danny – Forrás: a fotó Adobe mesterséges intelligencia segítségével készült