A 25 éve meggyilkolt Szathmáry Nikolett fotójával sétáltak végig a rokonok azon az útvonalon Gyulán, ahol negyed évszázaddal ezelőtt elrabolták a 7 éves kislányt. A gyereket három évig kereste a rendőrség és az Interpol is, végül nádvágók egy zsákban találtak rá a holttestére. A gyilkost azóta sem fogták el.

25 éve tűnt el Szathmáry Nikolett

Január 14-én volt 25 éve, hogy Szathmáry Niki eltűnt Gyuláról. Holtteste három évvel később került elő. Nádvágó munkások a városszéli csatorna mellett találtak rá egy kék nejlonzsákra, amely a 7 éves kislány csontjait, a blúzát és a zokniját őrizte. A gyilkost ma is keresi a rendőrség, a nyomozás aktája Budapestre került. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az iskolából soha nem ért haza

„Hétéves volt a kislányom, amikor hazaindult az iskolából, de soha nem érkezett meg. Még mindig nem tudtam elfogadni, hogy elveszítettem. Számomra mindig az az ártatlan, mosolygós kislány marad, akinek utoljára láttam őt.  És nem akarok arra gondolni, hogy bánthatták, kínozták” – mondta az édesanya, Iszály-Szilágyi Edit.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csalók is megkeresték

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról korábban, hogy a kislány eltűnése után kétségbeesett édesanyját több, mint 150 jósnő, halottlátó kereste meg, többségük csaló volt. Egy szegedi nő például Edit ujjárról még a karikagyűrűt is lehúzta, mondván, majd annak segítségével megtalálja a kislányt. Edit férje sietett a csaló nő után, a buszpályaudvaron szerezte tőle vissza az ékszert.

Minden nap gondol kislányára az édesanya

„Sem az iskolatáskája, sem a kabátja, sem a nadrágja, sem a bugyija nem került elő máig. A blúzát és a zokniját találták meg a sértetlen csontváza mellett” – mondta el korábban a részleteket az édesanya, aki hozzátette, nem álmodik minden este a kislányáról, de minden nap újra gondolja a történteket, és nem csak akkor, amikor az eltűnésének az évfordulója van.

Nemcsak az életét vették el

„A kislányomtól nem csak az életét vették el, hiszen annyi csoda várt még rá: az első szerelem, a család, a néptánccal járó színpadi sikerek. Ettől mind megfosztotta a gyilkosa” – mondta Niki édesanyja.

Mindent megtettek, hogy megtalálják

Az eltűnés utáni időszakban a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomravezetői díjat tűzött ki, amit később meg is emeltek, így összesen hárommillió forint ütötte volna annak a markát, aki a kislány eltűnésével kapcsolatban érdemi információval szolgál. Gyula polgármestere is 500 ezer forintot szánt volna ennek sikerére, de hiába. A rendőrök átvizsgálták Niki otthonának környékét, a 8000 lakosú lakótelep 3000 lakását. Leeresztették a Gyulán átfolyó Élővíz-csatornát is.

Félelem a városban

A történtek hatására félelem uralkodott el a városon, és a szülők nem engedték egyedül gyerekeiket sehová. A rendőröknek több száz bejelentést kellett ellenőrizniük, de ezek révén sem jutottak előbbre a nyomozásban. Niki fotója még cigarettás dobozokra is rákerült, hogy hátha az segít megtalálni őt.

Lelkileg megterhelő

 „Lelkileg megterhelő számomra a csendes megemlékezés. Talán adna valamilyen megnyugvást, ha meglenne az, aki megölte őt, de ebbe soha nem lehet igazán belenyugodni. Én továbbra is reménykedem abban, hogy megtalálják a rendőrök a tettest. Úgy tudom, hogy bár a pár éve elfogott pedofilt kizárták a lehetséges elkövetők közül, a nyomozás továbbra is folyik” – mondta az asszony a Blikknek.

Nyugdíjasként él

Edit korábban teremőr volt a helyi múzeumban, nyugdíjasként már csak egy célja van: megtalálni a lánya gyilkosát. Van egy 11 éves unokája. Niki példájából okulva soha nem indul egyedül haza a tanítás végén. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szathmáry Nikolett