A ferencvárosi rendőrök perceken belül elfogták azt a 32 éves férfit, aki szóváltás során megtámadott egy másik férfit a 9. kerületben.

A 9. kerületben történt

A rendőrség tájékoztatása szerint 2022. szeptember 13-án 7 óra 25 perc körül késelés történt Budapest 9. kerületében, egy Vágóhíd utcai dohánybolt előtt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szóváltás történt

A rendelkezésre álló adatok szerint egy árut szállító férfi került szóváltásba egy bolt előtt várakozó vásárlóval. A szóváltást lökdösődés követte, végül a beszállító egy késsel az oldalán megszúrta, illetve a karján megvágta a másikat. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kórházba vitték az áldozatot

A megszúrt férfit mentők kórházba vitték, a feltételezett elkövetőt a 9. kerületi járőrök perceken belül elfogták a helyszínen.

Beismerte tettét

A 32 éves férfit a 9. kerületi nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérlete, valamint felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A feltételezett elkövető elismerte és megbánta a bűncselekmények elkövetését.

Pár hete Vásárosnaményben szúrtak meg egy férfit

A Kékvillogó írta meg, hogy Vásornaményben, egy szórakozóhelyen megszúrtak egy biztonsági őrt. A nyomozás adatai szerint az elkövető férfi barátaival szórakozott egy vendéglátóhelyen a Vásárosnamény-Gergelyiugornyai üdülőövezetben 2022. augusztus 7-én éjjel.

Vitázni kezdtek

A szórakozóhelyen vitába keveredtek egy másik társasággal, emiatt a biztonsági szolgálat munkatársai kitessékelték őket, amit ugyancsak rossz néven vettek.

Hason szúrta

Újabb vita alakult ki, aminek hevében R. L. a nála lévő késsel az egyik 29 éves biztonsági őrt hastájékon szúrta, aki ennek következtében 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Elmenekült

A bűncselekmény elkövetése után az elkövető a helyszínről autóval menekült, de a haladéktalanul beszerzett adatok és az összehangolt rendőri intézkedéseknek köszönhetően a Készenléti Rendőrség Nyírbátori Bevetési Osztályának munkatársai húsz percen belül elfogták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció