A főpolgármester ugyanis azt gyanítja, hogy a kormányzati tagadás ellenére mégis kínai vegyianyag-lerakat létesülhet a 23. kerületben. A politikus több, számára gyanús körülményt vélt felfedezni.

Titokban ezen dolgozik a kormány

„Már megint át akarják verni a budapestieket. Hiába a hárító mondatok, a jelek arra utalnak, titokban továbbra is azon dolgozik a kormány, hogy kínai méreglerakatot telepítsen Budapestre, Soroksárra” – közölte Facebook-posztjában Karácsony Gergely. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Soroksáron lenne az üzem

A városvezető azt hangoztatta, hogy meg fogják akadályozni, hogy az egészségre és a környezetre is súlyosan veszélyes kínai vegyianyag-lerakat létesüljön Budapesten. Emlékeztetett, hogy nyáron a Direkt36 oknyomozó portál egy cikkben számol be az új projektről.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A miniszterelnök tagad

Eszerint egy üzleti kör Kína az Európába szánt vegyianyagainak jelentős részét vasúton Magyarországra szállíthaná, hogy az itt létrehozott elosztóközpontokból lássák el az akkumulátorgyárakat szerte a kontinensen. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta, ilyen vegyielosztó-üzem nem fog épülni.

Árulkodó kormányrendelet

Azonban a főpolgármester most ezzel ellentétes folyamatokat vélt felfedezni. Egy friss rendelet szerint ugyanis „brutális méretűre” nőtt az a „nemzetgazdaságilag kiemelt” beruházási célterület, ahová a kormányzat a létesítményt szánja.

Fecseg a felszín, hallgat a kormány

Az ellenzéki politikus azt hangoztatta, önmagában is botrány, hogy lakóövezetek tőszomszédságában lévő, természeti védelemre érdemes területeket is bevontak a tervükbe. Meglátása szerint a kormány hallgat arról, hogy milyen beruházást tervez erre a két kerületnyi területre.

Hatalmas forgalmat okozna

Internetes áruházak raktárai, vagy más hasonló épületek biztosan nem igényelnek ilyen elképesztően nagy telkeket. Az mindenesetre biztos, hogy egy ekkora logisztikai terület önmagában is iszonyatos forgalmat generálna egy mindeddig nyugodt és békés, kertvárosias kerületbe – fejtegette,

Titkos kínai látogatás

Szerinte az sem lehet véletlen, hogy teljes titokban Magyarországon járt (az egyébként súlyos emberi jogsértésekért felelős) kínai Hszincsiang kormányzója, aki a kínai híradások szerint együttműködési megállapodást írt alá a Kína-Európa Kereskedelmi és Logisztikai Parkkal.

Helyben vagyunk

Ha ehhez hozzávesszük, hogy Soroksár fideszes polgármestere még mindig nem írta alá a méreglerakat helyett erdőtelepítésről szóló közös tervezési szerződést, akkor, azt hiszem, helyben is vagyunk – vélekedett a városvezető. (Karácsony Gergely téved, ugyanis a kerület első embere, Bese Ferenc hivatalosan független, noha kormánypárti támogatással sikerült nyernie – a szerk.)

Súlyos természeti károk fenyegetnek

Kijelentette, oka és ideje van megismételni: az a veszély áll fenn, hogy kormányzati támogatással hatalmas mennyiségben olyan vegyi anyagokat tárolnának Soroksáron, amelyek a környezetbe, természetbe kikerülve károsíthatják az élővilágot, és minden bizonnyal az emberi egészségre is veszélyesek.

Azt ígéri megakadályozzák az üzem létesítését

„Titkolózhatnak, háríthatnak, hazudozhatnak, tárgyalhatnak bármekkora gazemberekkel, mi ezt minden rendelkezésünkre álló jogi és politikai eszközzel meg fogjuk akadályozni!” – zárta posztját Karácsony Gergely. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

(Kiemelt képünk a főpolgármester Facebook-oldaláról származik.)