Folytatódott a Fenyő János meggyilkolása kapcsán felbujtással vádolt Gyárfás Tamás médiaszemélyiség pere. Most a magyar alvilág ismert vezetője, Tasnádi Péter volt felesége, M. Judit tett vallomást. Azt állítja, a keresztapa mindent elkotyogott neki, ezért tud arról, hogy Gyárfás azt kérte volt férjétől, hogy likvidálja Fenyő Jánost. Gyárfás tagadja az ellene felhozott vádat.

Kivégzés a Margit hídnál

A Fenyő-gyilkosság 1998. február 11-én történt a 2. kerületben a Margit utca sarkán. A gépfegyveres támadásban Fenyő János a helyszínen életét vesztette. A vád szerint az egykori NapTV tulajdonosa, Gyárfás Tamás a Fenyő Jánossal fennálló üzleti, elszámolási viták miatt bízta meg az azóta más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert, hogy öljék meg a vállalkozót. A vádirat szerint Portik Tamás szervezte meg a gyilkosságot, a feladatra pedig Jozef Rohácsot bérelte fel. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Letartóztatták Gyárfást, mint a megbízó megbízóját, vagyis felbujtót

2018. április 17-én a rendőrség előállította és emberölésre való felbujtással gyanúsítva kihallgatta Gyárfás Tamást, 2019. július 30-án pedig a Fővárosi Főügyészség felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt ellene. Az egykori médiaarc azóta is szabadlábon védekezhet.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Vallomást tett Tasnádi volt felesége M. Judit

Most Tasnádi Péter egykori felesége, a volt modell, M. Judit videókapcsolaton keresztül tett vallomást. Állítása szerint orvosi kezelés alatt áll, másrészt mert még mindig tartott a találkozástól volt férjével, aki tegnap szintén tanúként állt a bíróság előtt. Az asszony elmondta, Tasnádi 1997 szeptemberében egy délután azzal a hírrel tért haza, hogy épp most egyezett meg Gyárfás Tamással.

A keresztapa mindent elkotyogott a volt feleségének

„Tasnádi Péter azonnal beszámolt mindenről, előttem nem tudott titkot tartani. Azt mondta, Gyárfás a találkozón arra kérte, hogy likvidálja Fenyő Jánost. Emlékszem ő is meglepődött, hiszen még csak nem is volt bérgyilkos ismerőse” – mondta a Blikk beszámolója szerint az egykori feleség a bíróságon.

Előleget vett át Tasnádi Gyárfástól

M. Judit hozzátette: „Azt mondta, előleget kért, és másnap valóban több millió forintot vett át Gyárfástól, amelyet egy nejlonzacskóban hozott haza és betette a lakásunk széfjébe, aztán beszélt több ismerősével, és egyszer feltérképezte Fenyő házának környékét is.”

Nem tudta ki a tettes, de bevasalta az összes pénzt

A házaspár pár napra rá több hónapra az Egyesült Államokba utazott. 1998 február 11-én ott kapta a hírt Tasnádi Fenyő megöléséről. A beszámolók szerint teljesen ledöbbent. „Csak azt hajtogatta, hogy neki semmi köze hozzá. Telefonált, hogy megtudja, ki állhat a háttérben. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy nem akarja veszni hagyni a Gyárfás által felajánlott összeg másik felét, azért a leghamarabb beszélt megbízójával, s kérte a pénzt – közölte az asszony, aki pontos összegre nem emlékezett.”

Nem jól emlékszik

Tasnádi Péter szerint sok részletre rosszul emlékszik a volt felesége, Gyárfás Tamás pedig korábban beszélt arról, hogy ilyen megbízás nem történt.

Titokzatos találkozó

Tasnádi a legutóbbi tárgyaláson elmesélte, hogy 1997 szeptemberében személyes találkozót kért tőle Gyárfás. „A Rubin hotel teraszán találkoztunk, kettesben voltunk. Azt mondta Tamás, hogy problémája van Fenyő Jánossal, megkérdezte, meg tudnám-e oldani a likvidálását” – idézte fel a gyilkosság előtt alig öt hónappal történteket Tasnádi.

12 milliót kért Tasnádi a gyilkosságért

A keresztapa állítása szerint igent mondott, s mikor kérdezte mennyit kér ezért, rávágta, hogy 12 milliót. A felét előre, a másik felé utólag. „Gyárfás kérésemnek megfelelően már másnap kifizette az első részt” – állította Tasnádi Péter, aki azt is hozzátette, hogy egyáltalán nem gondolta komolyan a gyilkosságot, nem tett semmilyen lépést sem, sőt kiutazott Amerikába.

Kivégezték Fenyőt

Utána egy szót sem beszéltek Gyárfással, ám február 11-én döbbenten olvasta a híreket, amelyek szerint kivégezték Fenyőt. Ezután Amerikából felhívta Gyárfást, s úgy vélte, lehúzza a másik hatmillió forintot is. Állítása szerint a vádlott már másnap beküldte a pénzt az irodájába.

Gyárfás tagadja az egészet

A hatóság még 2013. március 13-án Tasnádit és Gyárfást szembesítette. Tasnádi akkor kihangsúlyozta, hogy ő nem szokta a megbízóit kiadni, de arra kényszerült, hogy feltárja az igazságot, különben ő kerülhet bajba. Tasnádi akkor megnyugtatta Gyárfást, hogy nem akar neki rosszat, neki nincs is mitől tartania, mert az eljárása elévült, az már nem büntethető. Gyárfás azt válaszolta, hogy ha elévült, ha nem, ő nem kérte fel Tasnádit, ő nem az elévülés miatt akarja tisztázni magát.

Fordulatos nyomozás

A Fenyő-gyilkosság nyomozása meglehetősen fordulatos volt. Az elkövetéskor használt gépfegyvert és ruhákat nem sokkal később egy kapualjban megtalálták. A gépkocsit, amit használtak, két hónappal később találta meg a rendőrség, ebben újabb bizonyítékokat sikerült rögzíteniük.

Közel jutottak a tetteshez

Kezdetben különböző, összesen három, az albán maffiához sorolható személyt gyanúsítottak az elkövetéssel, de DNS mintájuk nem egyezett a helyszínen a gyilkos által hátrahagyott mintákkal. A nyomozás többször is megakadt, végül négy év után, 2002. február 5-én lezárták. Kovács Lajos rendőr nyomozó szerint nagyon közel jutottak a megbízóhoz, de bizonyíték nem volt.

Kitálalt a pszichológus

Perczel Tamás, a meggyilkolt Fenyő János egykori pszichológusa és bizalmasa végstádiumú rákos betegként 2004-ben videóvallomást tett, ebben meglehetősen nyíltan beszélt a vállalkozó viselt dolgairól, valamint ellenségeiről, közülük is kiemelve Fenyő „örökösét”, Székely Herbertet, valamint Princz Gábort, a Postabank egykori vezérét és Gyárfás Tamást, akik mind saját médiaérdekeltségeiken keresztül kerültek összetűzésbe Fenyővel a halála körüli években.

Újranyitották az ügyet

2005 májusában a vallomás hatására újranyitották az ügyet, de csak az elkövetés után 15 évvel, 2013-ra jutott el a rendőrség oda, hogy meg tudta nevezni gyanúsítottjait, azaz egyebek mellett az Aranykéz utcai robbantással is gyanúsított Jozef Roháčot és társait.

Életfogytiglant kapott a gyilkos

Roháč DNS-ét csak 2011-ben azonosították az eldobált ruhákon és a fegyveren. Az ügy elhúzódása miatt vizsgálat indult többek között a labor ellen is, amely ezeket a teszteket végzi. Utóbbinál mulasztást állapítottak meg. 2017-ben Roháč másodfokon jogerősen életfogytiglant kapott Fenyő meggyilkolásáért, azonban a megrendelő kilétére még nem derült fény.

Kihallgatták a megbízót

Az ügy akkor kapott újabb lendületet, amikor 2018. március 22-én a rendőrség emberölésre való felbujtással – mint Jozef Roháč közvetlen megbízóját – gyanúsítottként hallgatta ki Portik Tamást a Fenyő-gyilkossággal gyilkossággal kapcsolatban, ezt követően, 2018. április 17-én a rendőrség előállította és emberölésre való felbujtással gyanúsítva kihallgatta Gyárfás Tamást a gyilkossággal kapcsolatban. Sajtóértesülés szerint a gyanúsítás alapja egy hangfelvétel, melyen Gyárfás, Portik Tamással beszélget a később Jozef Roháč által meggyilkolt Fenyő Jánosról. 

Gyárfás egykori stúdiójában működik ma a HírTV

Érdekességnek számít, hogy az autó, melyben a médiavállalkozót meggyilkolták, a mai napig forgalomban van, illetve a Gyárfás Tamás birodalmának tekintett reggeli műsor, a NapTV egykori épületeiben ma a HírTV működik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Tasnádi Péter – Forrás: Youtube