Egymásba ütközött egy mentőautó és egy taxi Budapesten, a Bécsi út 2. kerületi szakaszán, a Cserfa utcánál.

Lezárás

A fővárosi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést a balesetnél, amelynek helyszínén félpályán haladnak a járművek. A karambol a villamosforgalmat is akadályozza. Információink szerint a Mercedes Sprinter esetkocsi megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt lefelé a Cserfa utcán, a Lajos utca irányába. A sofőr vélhetően nem győződött meg arról, hogy a főútvonalon biztonságosan keresztül hajthat, így a balról, a Kolosy tér felől érkező taxi a mentő jobb oldalának csapódott. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A villamossíneken állt meg a taxi

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elnézést kért a mentős

A Sprinter kifarolt, megbillent, majd a Cserfa utcába borult, keresztben lezárva az utcát. Szerencsére sem a mentőautó személyzete, sem a taxi középkorú férfi sofőrje nem sérült meg (beteget, illetve utast egyik sem szállított), az esetkocsi vezetője azonnal elismerte a hibáját, még a helyszínen elnézést kért a taxistól.

Nem járnak a villamosok

A 17-es, 19-es és a 41-es villamos a Katinyi mártírok parkja és a Szent Lukács Gyógyfürdő között nem közlekedik, a kimaradt szakaszon pótló autóbusszal utazhatnak. A 9-es autóbusz, illetve a H5-ös HÉV igénybevételét is ajánlja a BKK. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szerencsére a zebránál nem volt senki

Minimálisan sérült a mentő

Kinyíltak a taxi légzsákjai

Mentő és személyautók ütköztek

Egy hónapja írtunk arról, hogy zárták a Ferihegyi repülőtérre vezető utat, miután összeütközött két autó és egy mentőautó az Üllői úton, a Határ úti metrómegálló közelében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Lezárták az útszakaszt

A rendőrök a műszaki mentés idejére lezárták a Ferihegyi repülőtérre vezető út Határ úti felüljáró és a KÖKI Bevásárlóközpont közötti szakaszát. A forgalom csak dél körül vált ismét zavartalanná.

Ittas lehetett

Az elsődleges információk alapján a balesetben érintett Honda az Üllői út felől érkezett, úgy tudjuk, hogy a sofőrje alkoholt fogyasztott, mielőtt volánhoz ült. Talán ezért nem vette észre időben a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel érkező mentőautót.

Nem vette észre időben

A mentő éppen egy állapotos nőt szállított a kórházba. A Honda előtt haladó autók a jobbkanyar után lassítottak, majd megálltak, ezt azonban a balesetet okozó sofőr sajnos későn észlelte a kanyarból kijövet. A BudapestKörnyéke.hu legfontosabb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Helyszíni fotó – Forrás: G.K.