Borzalmas dologról számolt be nemrégiben az Országos Mentőszolgálat. A Facebookon közzétett bejegyzésük tanúsága szerint megtámadott egy tehén egy férfit Pest megyében, a férfi súlyosan megsérült ennek következtében.

Fejjel ment a férfinak

Egy Pest megyei tehenészetbe kérték a mentők gyors segítségét tegnap, az egyik ott dolgozót ugyanis váratlanul megtámadta az egyik tehén munkavégzés közben. A méretes állat többször fejjel ment neki a férfinek, majd megtaposta és rá is feküdt az 50 év körüli tehenészre, írják a posztban. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Perceken belül jött a segítség

„Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és ellátást követően, súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba a beteget. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!” – olvasható a bejegyzésben.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Pár éve kostámadásban halt meg két ember

A Kékvillogó írta meg, hogy egy férfi és egy nő sétált Veszprém megyében az erdőben, amikor egy felbőszült kos megtámadta őket. Az eset még 2020-ban történt, mindketten, Ildikó és Zoltán is meghaltak a támadás következtében.

Kiszabadult a karámból

Mint megírtuk Ildikóra és Zoltánra egy karámból kiszabadult kos támadt rá. A nő holttestére arccal lefelé találtak rá fél nappal a támadás után. Zoltán pár száz méterre feküdt tőle. Neki a combcsontja, medencecsontja és a bordája is eltört, a lába pedig a teste alá fordult.

Egy járókelő találta meg a sérülteket

Egy gombászó férfi talált rá Ildikóra és Zoltánra, aki azonnal hívta a mentőket. A hangos szirénázásra a nő élettársa is felfigyelt, és amikor látta, hogy a tűzoltók, a mentők és a rendőrök az erdőbe sietnek, elindult ő is felfelé.

Az asszony családja összeomlott

Ekkor szembesült a borzalmas tragédiával: élettársáért, Ildikóért igyekeztek a megmentők, de akkor már nem élt. Ildikó családja a tragédia után összeomlott. Képtelenek voltak felfogni, hogy megtörténhet egy ilyen eset.

Zoltán hónapig feküdt a kórházban, végül ő is elhunyt

Az 57 éves férfi egyébként az eset után egy hónapig feküdt a kórházba, amikor összeomlott a keringése. Az orvosoknak egyszer sikerült újraéleszteniük a férfit, de másodjára már nem. Végül ő is életét vesztette. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels