Döbbenetes posztot osztott meg nemrégiben a közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. A bejegyzés tanúsága szerint tigris támadott meg egy embert egy magánállatkertben, Bács-Kiskun megyében.

Bemászott a tigrishez

Mint írják egy magán állatkertbe riasztották kecskeméti mentőket ma reggel, mert egy 65 év körüli férfi átmászott a korláton és kezét a rácsok között átdugva szeretett volna megsimogatni egy 220 kilós szibéria tigrist. A Blikk információi szerint a felsőlajosi MagánZoo-ban történt a támadás. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el

Megharapta

A meglepett állat játéknak vélte a közeledést, így szerencsére csak kisebb erővel harapott a férfi karjába, aki könnyebb sérülésekkel megúszta a kalandot. „Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és ellátták a férfi sebeit, majd stabil állapotban szállíthatták kórházba. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!” – olvasható a mentőszolgálat posztjában.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Veresegyházon egyszer megszökött egy oroszlán

Erről akkor itt, a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk, mint megírtuk a nagymacska a ketrecéből lépett meg.

Senki nem sérült meg

Akkor Kuli Bálint, a medveotthon Állatokért felelős igazgatója elmondta, az oroszlán egy látogatók elől elzárt területre ment ki. Hamar elfogták és senkinek nem esett bántódása.

Jaj, kiszökött az oroszlán!

Az Index egyik olvasója akkor arról beszélt az oroszlán úgy jutott ki, hogy az egyik gondozó, aki bement lecsitítani az állatokat, nyitva hagyta az ajtót, ezen át szökött ki az állat, és elindult abba az irányba, ahol a kisoroszlánok vannak. Ez abszolút emberi felelőtlenség volt – mondta. Amikor látták, hogy kiszökött az oroszlán keresni akartak egy elzárt helyet, de nem találtak.

Ott ragadtak

Hívták a medveotthont, hogy ott ragadtak. Eltelt két-három perc, és akkor jöttek a gondozók, majd intettek, hogy szaladjanak. Próbálta rábízni a nagyobb gyerekét egy gondozóra, a másikat pedig kézben vitte. Végül egy szolgálati épületbe kerültek, és ott töltöttek háromnegyed órát, mire megjött egy ember az altatólövedékkel. Háromnegyed óra múlva vitték el őket teherautón. 

Nagy port kavart

Az eset akkoriban nagy port kavart, ráadásul később egy felvétel is napvilágot látott, melyből egyértelműen kiderült, a medveotthon gondozói hibát követtek el. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el

Itt a felvétel:

Kapcsolódó:

„Nagyon kemény! Kiszökött az egyik oroszlán” – kiszivárgott a Veresegyházán meglépett oroszlánról készült videó

Kiemelt kép: Illusztráció: Pexels