A Magyar Turisztikai Ügynökség egyelőre titkolja, hogy mennyi pénzt terveznek elkölteni az augusztus 20-ai államalapítási ünnepség programjaira, valamint az Európa legnagyobbjaként beharangozott tűzijátékra.

Kikérték az adatokat

A Párbeszéd Magyarországért közérdekű adatigénylésben kérte ki a Magyar Turisztikai Ügynökségtől  a 2022. évi államalapítási ünnepi tűzijáték előzetes költségbecslését, valamint a négynapos programsorozat előzetes költségbecslését még június végén. Választ most kaptak az adatigénylésre, ám sajnos abból sem derülnek ki az anyagiak.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez az indok

Az MTÜ szerint ugyanis „az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (5) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Titkolják a költségeket

Vagyis az állami szervezet egyelőre titkolja, mennyi pénzt szántak az idei augusztus 20-i állami ünnepre, ahol a kormány bejelentése szerint Európa legnagyobb tűzijátéka lesz.

Tavaly 12 milliárd volt

Az Átlátszó szombati cikke emlékeztet arra, hogy az MTÜ 2021-ben sem adta ki a kért adatokat, így csak decemberben derült ki, hogy a rendezvény összköltsége nagyjából 12 milliárd forintot tett ki.

4 napig tart az ünneplés

„Augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és „hamisítatlan fesztiválhangulat” várja a látogatókat. Az államalapítás ünnepén pedig Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetik majd meg az érdeklődők” – írta közleményében még június végén a magyar állami rendezvények kommunikációs ügynöksége.

Mindenki megtalálja a maga programját

A négynapos fesztiválon idősek és fiatalok, családok és baráti társaságok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való programot – írták. Idén sem maradnak el a hagyományos állami programok: a tisztavatás, a légiparádé, a zászlófelvonás és a Szent Korona-látogatás, miként az egyházi események, az ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet sem. Ezek mellett viszont a Szent István napi rendezvények – fogalmaztak – számos egyéb kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget is kínálnak.

Rengeteg koncert lesz

Könnyűzenei koncertekkel várja majd a látogatókat a Szabadrét Fesztivál, a Retró Tabán színpada, a Road Movie Live és az Utcazene Fesztivál. Az Operett Korzó “fülbemászó slágerekkel”, a Panoráma Classical pedig klasszikus zenei előadással várja az érdeklődőket. A legkisebbek és szüleik a Varázsliget színes programkavalkádján szórakozhatnak. Idén is megnyitja kapuit a Magyar Ízek Utcája, lesz Csárdafesztivál, az úgynevezett street foodok kedvelőit a Food Truck Show várja – sorolták.

Európa legnagyobb tűzijátéka

Az ünnepi rendezvénysorozat csúcspontja Európa legnagyobb tűzijátéka lesz, amelyet a hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án, szombat este tartanak – ismertette az ügynökség.

600 drón lesz a magasban

A tűzijáték során uszályokról és pontonokról mintegy 40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek majd fel 4,3 kilométer hosszan a Margit híd és a Petőfi híd között. Emellett a tavalyihoz képest kétszer annyi, hatszáz drón is hozzájárul majd a látványhoz. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: tűzijáték Budapesten – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu