Zenével, kultúrával, skandálással fejezik ki elégedetlenségüket. A beszédekben többek közt kormányellenes kijelentések is elhangoztak.

Ezért mentek ki az utcára

Október 23-án is demonstrációt tartottak a főváros utcáin. A megmozdulást szervező Tanítanék Mozgalom korábban azt közölte, hogy az oktatás szerintük „tarthatatlan állapota” miatt tüntetnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ezeket skandálták

A gyülekező délután a Hősök terén volt, s a menet során érintették a Kölcsey Ferenc Gimnáziumot, a budapesti orosz nagykövetséget, valamint a Terror Háza Múzeumot. Többször felharsant az „Elegünk van!” rigmus, vagy éppen a „Demokráciát!” és a „Nincs tanár, nincs jövő” is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

El kellene gondolkodnia a kormánynak

A Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt egy távozó tanár rövid beszédét hallgathatták meg a jelenlévők. Ő felidézte, hogy úgy felel Pintér Sándor belügyminiszter az oktatásért, hogy saját maga is bevallotta, nem ért ehhez a területhez. Éppen ezért úgy véli, el kellene gondolkodnia a kormánynak, hogy mit csinál rosszul.

Fújoltak a belügyminiszter nevének említésekor

Példaként azt hozta fel, hogy ha a diákok már egy ideje rendetlenkednek az órán, akkor valamit a tanár sem csinál jól. Nevének említésekor Pintér Sándor hatalmas fújolást kapott. Ezt követően a menet továbbindult az Andrássy úton, a hangszórókból zene dübörgött.

Egyre több lett a rendőr

A Bajza utcai kereszteződésnél már kordonok várták a tüntetőket, s egyre több lett a rendőr is – feltehetően az orosz nagykövetség és a Lendvay utcai Fidesz-székház közelsége miatt. A Kodály köröndnél a „Vesszen a kormány!” – rigmustól volt hangos az Andrássy út.

Jordán Tamás írt egy jelenetet a tüntetésre

Végül az Oktogonon ért véget a vonulás, ahol a beszédek következtek. Itt Fodor Tamás és Bárnai Péter színészek előadásában megtekinthették Jordán Tamás színművész azon jelenetét, amelyet a tüntetésre írt. Később aztán már a mikrofonhoz lépett az első szónok.

Romák kontra vendégmunkások

A Méltóságot a Romáknak Mozgalom alapítója egyebek mellett arról beszélt, hogy nem lehet hallani azokról a romákról, akik 1956-ban az életüket áldozták Magyarországért. Oláh József azt hangoztatta, nem szabadság, hogy 200 ezer ember él nyomortelepeken, miközben a bolygó másik oldaláról hoznak ide vendégmunkásokat.

Szembeállított rétegek

Ahogy 1956-ban, úgy most is a többség áll szemben az „oroszbarát hatalmi elittel” – utóbbit pedig már a Civil Bázis egyik tagja mondta. Vágó Csaba úgy vélekedett, ez az elit foglyul ejtette a hazát, s szembeállították egymással szinte a társadalom minden rétegét.

Itt vannak a pesti srácok örökösei

Később aztán néhány mondat erejéig a tömeghez szólt a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője. Iványi Gábor azt mondta, hogy a tömeg tagjai a pesti srácok örökösei. Több ezren vannak a tüntetésen.

Köztársaság, mint főváros

Karácsony Gergely pedig azt mondta, Budapest köztársaság és az is marad. 1956-ban igaz volt, hogy „aki magyar, velünk tart”, baloldaliak és jobboldaliak, munkások és értelmiségiek, idősek és fiatalok küzdöttek együtt a hazáért – fogalmazott a főpolgármester a Népszava beszámolója szerint. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

(Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán.)