Szombaton, a Székesfehérvárról Kőbánya-Kispestre tartó, Budafokról 10:04-kor továbbindult G43-as vonat (3547) Budapest-Kelenföld állomás előtt 10:22 perckor állt meg eddig ismeretlen okból. Az utasok szerint látszólag minden különösebb ok nélkül lefékezett pár száz méterre Kelenföld vasútállomástól.

A vonat fogságába estek

Az utasok a vonat fogságába estek, nem engedték őket leszállni és nem is tájékoztatták a várakozás okáról – számolt be egy vonaton ülő a totalcar.hu-nak. Az incidens miatt három másik vonat kimaradt, mivel az érintett vonalszakaszt le kellett zárni, végül több mint egy óra után gördült be a szerelvény Kelenföldre.   A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kinyitották az utasok az ajót

Az utazóközönség információ hiányában kétségbeesett próbálkozásokba kezdett a 45. perc után, mikor egyikük a nála lévő bárki által beszerezhető négyszögkulccsal megpróbálta kinyitni a szerelvény ajtaját. Az akció sikeres volt, így néhány utas kiszabadult a várakozó vonat fogságából, gyalog vették az irány a vasútállomás felé, az utat veszélyes üzemi területen áthaladva tették meg.

Hamis jelzésképet mutatott

A Mávinform tájékoztatása szerint a vonat a behaladást tiltó jelzést meghaladta, a váltókörzetben állt meg. A  jelzőmeghaladást az okozta, hogy a fedélzeti vonatbefolyásoló berendezés hamis jelzésképet mutatott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem volt szükség átszállásra

A MÁV közleményben tudatta, hogy megfelelően jártak el a szombati eset kapcsán. „Még a helyszíni vizsgálat során, a váltók megvizsgálása után pár perccel lehetővé vált az addig a váltókörzetben álló szerelvény bejárása az állomásra, így már nem vált szükségessé az átszállítás. 11:26-kor – tehát alig több mint egy órán belül – beérkezett Kelenföldön az 1. vágány peronjához, ahol az utasok biztonságosan leszállhattak. Utasaink elnézését kérjük az okozott kellemetlenségért” – írta a vasúttársaság.

Veszélyes kiszállni nyílt pályán

„A vasúti közlekedés során az utasok kizárólag az utasforgalom részére kijelölt területeken tartózkodhatnak, amelyeket például a vonatjegy megvásárlásához, a várakozáshoz, a vonatra szálláshoz vagy az utazáshoz használhatnak. Nyílt vonalon a síneken tartózkodni, gyalogolni, azon tiltott helyen – azaz nem kijelölt átjárón – áthaladni rendkívül veszélyes és tilos”.

Le kell állítani a vonatforgalmat

„Számunkra az utasok biztonsága az elsődleges, épp ezért az átszállításokat kellő gondossággal, odafigyeléssel szervezik meg és végzik el a kollégáink. Az átszállításhoz, vagy a leszállításhoz és közeli állomásra – csomagokkal vagy akár kerékpárokkal együtt – történő bekíséréshez le kell állítani a vonatforgalmat az érintett vágányszakaszokon, és a Katasztrófavédelem munkatársainak segítsége is szükséges. Velük is le kell egyeztetni az átszállítás folyamatát. Ha például nehezen mozgó vagy fogyatékossággal élő utas is utazik, akkor róla is kellő körültekintéssel kell gondoskodni. Időt igényel az egyeztetés, az előkészület és a kivonulás is, amelyeket a munkatársaink igyekeznek a lehető leggyorsabban levezényelni” – írja a vasúttársaság közleményében, reagálva a szombati zavarra.

Sok idő lett volna a szervezés

Az derül ki közleményből, hogy nem szervezték meg az utasok átszállítását, mert maga a megszervezés több időt vett volna igénybe, mint ameddig a zavar tartott. Egyértelmű, hogy ez a módszer egy nyílt vonalon történő üzemzavar esetén teljesen megfelelő, azonban komoly kérdéseket vet fel, hogy az állomás belső területéről miért nem tudtak 3-4 alkalmazottat mozgósítani, akik biztonságosan kikísérték volna az utazóközönséget, akik nagy része Kelenföld vasútállomásig szeretett volna eljutni.   A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció