Fenyegetéssel és bántalmazással kényszerítette prostitúcióra azt a három nőt egy Pest megyei férfi, akik közül kettő az élettársa is volt.

Különös kegyetlenséggel bánt élettársával

A férfi 2013-2019 között rendszeres megszakításokkal élettársi kapcsolatot kényszerített ki az egyik nőből, majd fizikai és mentális bántalmazással, további fenyegetőzéssel még arra is rávette, hogy prostitúciós tevékenységet végezzen itthon és Németországban is. Az ebből befolyt pénzzel pedig a saját zsebét tömte.

Egy másik nővel is együtt élt

2019 őszén, a fent említett nővel párhuzamosan, újabb nővel kezdett élettársi viszonyt, aki beleegyezett a prostitúcióba.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bántalmazta és fenyegette a nőt

A férfi őt is megkopasztotta, bántalmazta és fenyegette, amikor a nő el akarta hagyni.

Menekültek a nők a kapcsolatból

Mindkét nő próbált menekülni a kapcsolatból, de a férfi minden alakalommal megkereste őket, majd valamilyen módon visszakényszerítette magához. 

Az egyik nő egy új kapcsolatba menekült

Az első nő végül 2019 decemberében tudott feljelentést tenni, a másik egy új kapcsolatba menekült előle, ahonnan már nem sikerült visszakényszeríteni őt a férfinak.

A férfi egy ismerőse is kihasználta a nőket

Két férfi is profitált a nők kiszolgáltatottságából és testéből: a vádlott és az ismerőse, aki segített a nők elhelyezkedésében – írja a Kékvillogó.hu.

Egy harmadik nő is feltűnt

Egy harmadik nőt is halálosan megfenyegetett a férfi, kijelentve, összetöri a csontjait, ha nem végzi a dolgát.

Hazugsággal tudott megszökni

A harmadik nő azt hazudta neki, hogy a családját látogatja meg, így sikerült elhagynia a munkavégzés helyszínéül szolgáló lakást és feljelentést tennie.

Vádat emeltek ellenük

A főügyészség a férfiak ellen emberkereskedelem és kerítés miatt emelt vádat.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: police.hu