Egyre szorosabbra húzzák a növekvő energiaárak miatt a nadrágszíjat a települések és a városok, a legtöbb helyen vért izzadnak, hogy ki tudják gazdálkodni az elszálló árakat és igyekeznek megfogni minden kiadást. Fóton azonban úgy tűnik, mindez nem érvényes, ráadásul a város első emberének leesik némi „aprópénz”.

Nyereséges önkormányzat? Igen, lehetséges

Hathavi illetményét kapja meg várhatóan jutalomként Fót fideszes polgármestere – értesült a Népszava. A lap megkeresésére Vass György azt mondta, hatmillió forint jár neki, mivel nyereségesen vezeti az önkormányzatot. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Semmi kivetnivaló nincs benne

Arról is beszélt, hogy az önkormányzat és intézményeinek alkalmazottai idén két havi jutalmat kaptak. „Ha együtt sírunk, együtt nevetünk, akkor talán elvárható, hogy valamit adjon a képviselő-testület a polgármesternek is, ha elégedett a munkájával” – fogalmazott nyilatkozatában.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Az ellenzék nem támogatja

A képviselő-testület független képviselője elvi okokból sem támogatja a polgármester megjutalmazását. Vargha Nóra azt mondta a jelenlegi gazdasági helyzetben azonban „amikor az önkormányzat munkatársai tíz órákat dolgoznak azon, hogy hogyan lehet spórolni, akkor semmilyen helye nincs semmilyen jutalomnak“.

A fideszesek is megosztottak a kérdésben

Az ellenzéki politikus jelezte, a pénzügyi bizottság egyetlen nem fideszes tagjaként nem szavazta meg a jutalomról szóló előterjesztést. Elmondása szerint a kormánypárti képviselők is megosztottak a kérdésben, noha „kötelező körként“ igennel szavaztak az indítványra.

Tavaly leesett neki egy ugyanekkora összeg

Vass György egyébként 2021 júniusában is kapott jutalmat, szintén hathavi illetékét. Ezt többek között ezzel indokolták: „a polgármester a pandémia alatt az idősek, a rászorulók és az egész város lakosságának helyzetét figyelemmel kísérte, tartotta a kapcsolatot a megfelelő szervekkel.”

Egy részét megtartja, másik részével civil szervezeteket támogat

A tervek szerint a mostani pénzből két helyi horgászegyesület, illetve a református és a katolikus egyházat fog támogatni, ugyanakkor egy részét megtartja. Azt még nem döntötte el, hogy pontosan mekkora összeget, ezzel megvárja, amíg a képviselők megszavazzák a jutalmat. Azonban nem tart attól, hogy a nemek kerülnek többségbe.

„Milyen gazdasági helyzetről tetszik beszélni?“

A lap azon felvetésére, miszerint a jelenlegi gazdasági helyzetben, a spórolások közepette, politikailag jó döntés-e felvenni a jutalmat, Vass visszakérdezett: „Milyen gazdasági helyzetről tetszik beszélni?“ Úgy folytatta, hogy a takarékossági intézkedéseknek szerinte semmi közük a gazdasági helyzethez, ettől függetlenül „normálisan takarékoskodunk“.

Tervezik a közvilágítás cserjét is

Vass György példaként említette, hogy Fót önkormányzati óvodáiban, bölcsődéiben 22 fok lesz, szemben a 19-20 fokos ajánlásokkal, amit viszont alkalmazni fognak a többi intézményben. Azon, hogy min lehet még spórolni, egy bizottság dolgozik, tervezik a közvilágítás lecserélést, geotermikus fűtést, illetve „természetesen nyilván nem lesz olyan nagy karácsonyi kivilágítás“

Csütörtökön lesz a szavazás

Persze nem ad részletes utasításokat, minden más az intézményvezetőkre bíz, hogy ne fűtsenek és ne égessék a villanyt feleslegesen. A négy nem fideszes tagot számláló 12 fős képviselőtestület csütörtökön szavaz Vass György jutalmáról.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünkön Vass György látható, a fotó forrása a városvezető Facebook-oldala.)