A dél-budai agglomeráció kisvárosában, Törökbálinton 30 millió forintot különítettek el azon törökbálinti polgárok részére, akiknek a kialakult helyzet a létfenntartásukat veszélyezteti.

A város polgármestere, Elek Sándor a közösségi oldalán jelentette be, hogy a településen nyolc ember van karanténban, betegről még nem tudnak. Törökbálinton naponta 160 iskolást látnak el önkéntesek, a Városőrség és a Hegyőrség segítségével. A betegség megelőzéshez szükséges vitaminkészlettel 550 rászoruló családot látott el a település és további 100 csomag előkészítése van folyamatban.

A polgármester Törökbálinton is kézbe vette az irányítást. Bevezette az ún. veszélyhelyzeti támogatást azok számára, akik a járvány következtében veszítették el munkájukat vagy fizetés nélküli szabadságra kényszerültek. A kérvénnyel együtt igazolást, ill. nyilatkozatot kell benyújtani, valamint a többi szociális ellátáshoz hasonlóan vizsgálják az egy főre jutó jövedelmet is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A támogatási összeg az eltérő élethelyzetek, valamint az egy főre jutó jövedelmek figyelembevételével változó. A támogatás havonta egy alkalommal, egy családon belül csak egy személy részére állapítható meg. Az igényléshez szükséges nyomtatvány és a feltételek itt érhetők el.

A polgármester néhány nappal ezelőtt ingyenessé tette a helyi buszokon a közlekedést, hogy a jegyváltással is csökkentse a fertőzések lehetőségét.

Gyorsan kerestek egy alpolgármestert is, mert a polgármester kicsit aggódott. Így írt a közösségi oldalán: „Köztudott, hogy a választások óta, immár öt hónapja nincs alpolgármestere a városnak, a vezetői feladatokat helyettes nélkül, egyedül látom el.

A járvány súlyosságára tekintettel, ez a helyzet tovább nem tartható! Nem maradhat vezető nélkül a város, amennyiben velem bármi történik! A képviselő-testülettel egyeztetve, a hét folyamán, a lehető legrövidebb időn belül sor kerül az alpolgármester kinevezésére.” – írja a polgármester. Nem sokkal később egyébként meglett a főállású alpolgármester, így a települést 2014 óta sikerrel vezető polgármester megnyugodhatott.

Kiemelt kép: Elek Sándor, Törökbálint polgármestere – BPK-montázs