Tóth Csaba visszalépett a jelöltségtől miután elveszítette az összes támogatóját. Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelölti vitán jelentette be, hogy nem támogatja Tóthot, majd egy napon belül a DK, a Jobbik és a Párbeszéd is kihátrált mögüle. Hadházy Ákos lesz az ellenzéki képviselőjelölt Zuglóban

A zuglói kérdés

Tóth Csaba, zuglói MSZP-s országgyűlési képviselő eredetileg jó helyzetből várhatta az előválasztást, a gyanús ügyei ellenére is mögötte állt a saját pártja mellett a DK és a Jobbik is. A fő indok pedig az volt, hogy Tóth már kétszer is megverte komoly előnnyel a Fidesz jelöltjét Zuglóban, így nagyobb esélye van mint Hadházynak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem ment el a vitára

Tóth és Hadházy szeptember 13-án csapott volna össze a Partizánban, de előbbi lemondta a vitát és feljelentette Gulyás Mártont rágalmazás miatt. Az MSZP-s képviselő ezután ragaszkodott hozzá, hogy a Zugló TV-ben üljenek le vitázni az ellenfelével, Hadházy pedig azt kérte, hogy élőben, vágatlanul adják le a vitát és legyenek moderátorok is.

Napi 300 ezer érdeklődő olvasó! A BudaPestkörnyéke.hu a 11. legolvasottabb hírportál lett Magyarországon. Részletek itt. Közben ne hagyd ki a napi programajánlatunkat sem, mert Budapesten és környékén mindig történik valami. Ide kattintva megnézem a friss programokat.

 

 

Gyanús ügyet tárt fel Hadházy

Hadházy Ákos a vita végén előjött egy újabb gyanús üggyel, amiből kiderült, hogy Tóth felesége nevén lévő cég vásárlási joggal rendelkezik egy alapítványnak a tulajdonában lévő területre, ami jelenleg 500 millió forintot ér. Tóth azt válaszolta Hadházy kérdésére, hogy nem tud az alapítványról és a területről sem.

500 milliós vagyon

Hadházy Ákos szerint a telepen jelzálog van, ami Tóth Csaba cégéhez tartozik, sőt a cégnek vételi joga is be van jegyezve a területre, ezért Hadházy Ákos úgy látja, hogy Tóth Csabának erre az ötszázmilliós vagyonra „közvetlen ráhatása van”, holott az alapítvány „semmit sem csinált, a bevétele nulla forint volt”. A politikus hozzátette: ez az önmagában 500 millió forint értékű ingatlan valójában Tóth Csaba vagyonához tartozik.

Karácsony kihátrált mögüle

Ha még Zuglóban élne, nem Tóth Csabára szavazna az előválasztáson, hanem Hadházy Ákosra – mondta Karácsony Gergely főpolgármester a miniszterelnök-jelöltek péntek esti vitáján az RTL Klubon. Karácsony azzal indokolta véleményének megváltozását, hogy Hadházy Ákos, Tóth ellenfele az egy héttel ezelőtti zuglói előválasztási vitán kihozott egy újabb ügyet a szocialista képviselőről, aki az iratok szerint egy alapítvány mögé rejtette ingatlanvagyonának egy részét, amit így vagyonnyilatkozatában sem tüntetett fel.

A Jobbik és a DK sem támogatja

Karácsony után a DK is közölte, hogy a párt sem támogatja tovább az MSZP-s politikust, miután Karácsony Gergely nem válaszolt hivatalosan az ügyben megkeresésükre, ezt pedig “a hallgatás beleegyezés” alapon kezelik. Végül Jakab Péter következett, aki szerint azzal, hogy Karácsony Gergely felülbírálta saját delegáltja döntését, állást foglalt amellett, hogy Tóth Csaba nem felel meg az előválasztás szellemiségének.

Bejelentette a visszalépését

Tóth Csaba sajtótájékoztatót tartott a mai napon, ahol elmondta, hogy méltatlan támadások érték, melyekre nem tudott rá megfelelően reagálni. Az pedig, hogy hónapok múlva sajtópereket fog nyerni az nem érdekel senkit. Szerinte lejárató kampány indult ellene, az ellenzéki pártok számításból hátrálnak ki mögüle. Azt állította, halálos fenyegetéseket is kapott, a kampány előtt: állítása szerint azzal fenyegették, hogy megölik, ha nem száll ki a politikából.

Elmenekült a sajtótájékoztatóról

A sajtótájékoztató mindösszesen hét percig tartott, Tóth gyakorlatilag felolvasott egy közleményt, aztán sajtósa közölte, hogy nem lehet tőle kérdezni. Tóth Csaba ezután gyakorlatilag elmenekült az újságírók elől, egy oldalsó kijáraton keresztül.

Hadházy is reagált rá

„Én azt gondolom, hogy amikor elindultam, akkor azt szerettem volna üzenni mind az ellenzéki, mind a kormánypárti szavazónak, hogy egy kormányváltás esetén lesz következménye a dolgoknak, akkor is, ha azt a saját oldalon követi el valaki” – reagálta Hadházy arra, hogy Tóth Csaba visszalépett az előválasztástól. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Tóth Csaba és Karácsony Gergely – Forrás: Facebook