Újabb hat embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon, ezzel szombaton huszonötre nőtt a Magyarországon diagnosztizált fertőzöttek száma – olvasható a kormány közleményében. Közben egyre több olvasónk jelzi, hogy elérhetetlen a kormányzat által kommunikált két telefonszám, amelyet a betegséggel kapcsolatban kell hívni.

Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás, amelyet a járványügyi hatóság a rendőrséggel együttműködve végez.

Több olvasónk is jelezte, hogy órákig kell várni arra, amíg felveszi valaki a telefont a koronavírus-járvány miatt beüzemelt két központi telefonszámon. A legtöbb háziorvos ugyanis vizsgálat nélkül ide irányítja a betegeket. Mivel az egész országból mindössze két telefonszámot lehet hívni, gyakorlatilag elérhetetlen a telefonszám.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Magyarországon így jelenleg nyilvántartott 25 új koronavírus-fertőzött közül kilenc iráni, egy brit, 15 magyar állampolgár. A kormányzati honlap szerint eddig egy beteg gyógyult meg, 79-en vannak karanténban, 858 mintát vizsgáltak meg.

Közben több mint 460, az osztrák és szlovén határon Magyarországra belépni kívánó magyar állampolgárt rendeltek hatósági házi karanténba az ideiglenes határellenőrzés csütörtöki visszaállítása óta – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. 32 681 magyar embert ellenőriztek a határokon, és 427 külföldi állampolgártól tagadták meg a belépést.

A rendőrök a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként csütörtök óta ellenőrzik az osztrák és szlovén határon át érkezőket. A belépni kívánókat kikérdezik, a fertőzött területről érkező külföldieket nem engedik be Magyarországra, a fertőzött területről érkező magyarokat pedig egészségügyi vizsgálat után, az eredménytől függően kórházba viszik vagy hatósági házi karanténba rendelik.

A házi karanténban lévők nem hagyhatják el tartózkodási helyüket, nem fogadhatnak vendégeket, táblát kell kirakniuk az ajtóra, senkivel sem érintkezhetnek, ellátásukat pedig – ha nincs családi, baráti segítség – az önkormányzatnak kell megoldania.

MTI/BPK – Kiemelt kép: illusztráció, Forrás: MTI